|
Henri
Bernstein-nek a párizsi Renaissance-színházban egy új darabját mutatták be. A
tolvajt (Voleur). Bernsteint ismeri a budapesti közönség. Vérbeli drámaíró, ki
szereti a drámát magáért a drámáért s ha lélektani és filozófiai mélységeket
nem is keres és távol is áll a szimbolizmustól, alakjai mindig érdekesek,
cselekménye izgató, szenvedélyes. Ez a rutinos francia gondolatokat nem kelt
fel, de azért mindig bele tud markolni az idegeinkbe. Érdekel, meghat,
megindít. A Baccarat és Jászol szerzõje tehát inkább dramaturg, mint drámaíró.
Új darabját is Scribe és Sardou modorában írta meg. A tolvaj s a hõsnõ egy
fiatal szerelmes asszony: Marie Louise Voysin. Ez a költekezõ, bájos és szenvedélyes
asszony nagyon szereti a férjét. Boldog, nyugodt családi életet élnek, egyedül
Raymond Legardes, egy gazdag kávékereskedõnek családjától környeztetve. A
kereskedõnek fia, Fernand beleszeret Marie-ba, a fiatalasszony azonban csak
gyerektréfának tartja a tizenkilenc éves ember szerelmét. Ugyanabban [az]
idõbenazonban észreveszi Fernand atyja, hogy szekrényébõl rendszeresen lopják a
pénzt. A nyomozó rendõrhivatalnok bizonyítékok alapján kideríti, hogy a tolvaj
nem más, mint Legardes saját fia, Fernand. Senkisem meri a szemébe mondani.
Végre Marie tudatja vele a vádat s Fernand bevallja a bûnét. Apja zokogva,
megsemmisülten roskad össze. A második felvonásban Marie és férje a
történtekrõl beszélnek a hálószobájukban. A férj egy zsebkés lapjával megpróbálja
kinyitni feleségének szekrényét. És sikerül neki. A zár enged s a finom csipkék
és fehérnemûk között egy pénztárcát talál s - benne az ellopott pénzt. Riadtan
néz a feleségére s a nõ szemébõl sugárzik a borzasztó vallomás, hogy õ a tolvaj. A férj hosszas könyörgés után
végre megbocsát neki, szenvedélyesen, vadul ölelkeznek össze. S ebben az
õrületes ölelésben villan fel a férj agyában, hogy a fiatal Fernand áldozat, a
feleségének áldozata és talán kedvese, talán szeretõje is. A nõ tagad.
Vitáznak, sértegetik egymást s álmatlanul, megtörve várják a hajnalt. A
harmadik felvonásban azután megoldódik a csomó. Az apa fiát Braziliába küldi,
hogy feledjen és feledtessen, abban a pillanatban azonban, mikor az összetört
fiatal ember már-már útnak indul, Marie bevallja a bûnét. Öröm, meglepõdés,
zavar. A férj a nemes és kijózanult fiatalembernek, ki felesége képzelt
szerelméért a becsületét is kockára tette, kész szívvel bocsát meg és nem õ,
hanem a házaspár megy Braziliába. Marie mosolyogva nyújtja Fernand-nak a kezét…
Ezzel végzõdik a darab. A férjet Guitry, a hõsnõt Madame Le Bargy brilliáns
mûvészettel játszotta. A párizsi lapok hosszú életet jósolnak Bernstein
nagysikerû darabjának.
Budapesti Napló
1906. december 12.
|