|
Egy
zsíros és kopott könyvre bukkantak mostanában. Párizsban, a Hôtel Drouot-ban
egy angol elárverezte azt a jegyzéket, melyet Pierron, Napóleon háztartója,
vezetett. Egy könyv ez, kopott, idõviselt, elrongyolódott könyv, olyan, mint
bármelyik kofa kiadási jegyzéke. Ha beletekintünk, megtudjuk, hogy Napóleon
mikor evett tojást, fõzeléket, sültet, más érdekesebb dolgokról nem is esik
szó; mindenütt egyszerû számadások, unalmas felsorolások, ételnevek, a margón a
császár ellenõrzõ számmûveletei. Az élet konyhaszagú prózája fuvall felénk,
olyan apróságos ügyletek, melyek a legutolsó kisvárosi szakácsot is untatnák s
ez a könyv nekünk mégis kedves és lázas feszültséggel olvassuk át. Minden egyes
szó, minden egyes sor egy embert fedez fel számunkra s megteszi azt, amit eddig
a historikusok s a nyolckötetes munkák nem tudtak elérni, közelünkbe hozza
Napóleont, a gyomorbajos embert, a kínban fetrengõ beteget és megsajnáljuk,
megszeretjük õt. Valami vigasztalást merítünk abból, mikor halljuk, hogy
diétikus móddal kellett lassan tengõdnie a sír felé. Ez a háztartási könyv egy
emberi dokumentum Napóleon mellett.
Nem
tagadhatjuk, eleinte mindnyájan valami borzongó bámulattal nézünk fel Napóleon
alakjára. Látjuk a golyózáporban, a Szajna rozoga hídján, daccal megfeszülve s
a golyózápor ellen egy köpennyel védekezve. Valami fény-túlság van benne,
valami bizonytalan és bántó. Ki ez az ember? Ma feleletet kapunk reá, de nem
egy költõtõl, sem egy historikustól, hanem egy közönséges szakácstól, aki
napról-napra szorgalmasan bevezeti urának étrendjét. Emberi hit és emberi
bizalom kél bennünk, mikor látjuk, hogy ez a gyomorrákos Napóleon is csak úgy
szenved a görcsöktõl, mint bármelyik halandó s a cézári gyomor bágyadtan
utasítja vissza az ételt, amit ezüst tálcán nyújt át neki a kínai szolga. Ebben
a könyvben nyomról-nyomra követhetjük az elõre haladó végzetet. Az étrend
eleinte eléggé gazdag, késõbb azonban fokozatosan csonkul, kisebbedik, a pénzt
a gyógyszerész kapja s nem a mészáros és a pék. A császári asztalon sokszor
hónapokig sincs más, mint tojás és saláta. A
police de table-nak még a félelmes császár is meghajol. Mindebben a titkos
meghódolásban, amelynek fatális bekövetkezését egy elrongyolódott könyv zsíros
lapjain vesszük észre, ebben az örök törvényeknek való alávetettségben, mely a
császár megbontott étrendjében fejezõdik ki, van valami naiv elégtétel osztó és
igen emberi.
Mintha
így szólna hozzánk valaki:
-
Napóleon feldúlta a világot s bizonyára joga is volt hozzá, mert bírta; de az õ
gyomorrákja viszont megsemmisítette õt s ennek a betegségnek is joga volt ehhez
és halálakor bizonyára éppen oly nagy igazság történt, mint mikor gyõzött.
Napóleon kormányozta a világot, de õt viszont a gyomra kormányozta…
Budapesti Napló
1907. június 7.
|