251. A WEKERLE BANKETTJE

Újságírónak gyûlölt és unott valami a bankett. Újságíró nem szeret bankettre menni és nem szeret hivatalos ünnepekben részt venni. Szokás volt azonban eddig, hogy országos cécókra, szoborleleplezésekre, miniszterelnöki bankettekre meghívták az újságírás hivatalos képviselõi gyanánt: a Budapesti Újságírók Egyesületének az elnökét és az Otthon elnökét. Országos cécókban részt venni nem mulatságos dolog, de hát az újságíró elnökök elmentek: képviselni a sajtót, az újságírást, az újságírókat.

Wekerle tegnap hivatalos miniszterelnöki ebédet adott. És a meghívottak névsorában ott találjuk Rákosi Jenõnek, az Otthon elnökének a nevét; ellenben nem találjuk ott Herczeg Ferencnek, a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökének a nevét.

Nem baj. Herczeg Ferencnek bizonyosan kellemesebb és kényelmesebb így. Az újságíró-egyesület tekintélyén és súlyán sem változtat az, hogy az elnöke nem volt meghíva Wekerléhez. De egy-két dolgot ennek a meghívásnak az elmaradása kapcsán ki kell jelentenünk, akármennyire az újságírók belsõ ügyének látszik is ez a dolog elsõ pillanatra:

1. Rákosi Jenõ úr azon az ebéden képviselhette az újságházat, a magyar imperializmust, a telefonkönyvet, amelyet a darabontkormány ajánlásával adott ki, a fotográfusokat, akik az Otthonban néhány újságíró mellett helyet foglalnak, Andreánszky Jenõt, Krafft-Ebbinget, - de a magyar újságírói kart nem képviselte.

2. A Herczeg Ferenc meghívásának az elmaradása újabb jele annak a megható rossz­indulatnak, amellyel ez a szegény Wekerle a sajtó és az újságírók iránt viseltetik. A világnak ez a legmegszorultabb és legtehetetlenebb miniszterelnöke minden alkalmat megragad, hogy a független újságírással neheztelését éreztesse.

3. A független újságírás majd csak kiheveri ezt a legújabb csapást is. Wekerle számára azonban ideírunk egy nagyon régi és mindig nagyon aktuális igazságot:

- A legrövidebb életû újság is tovább él, mint a leghosszabb életû miniszterelnök és jön idõ, mikor a legnagyobb miniszterelnökök is szerényen és buzgón keresik a legkisebb újságíró figyelmét és hajlandóságát.

Budapesti Napló 1907. augusztus 20.