Újságírónak
gyûlölt és unott valami a bankett. Újságíró nem szeret bankettre menni és nem
szeret hivatalos ünnepekben részt venni. Szokás volt azonban eddig, hogy
országos cécókra, szoborleleplezésekre, miniszterelnöki bankettekre meghívták
az újságírás hivatalos képviselõi gyanánt: a Budapesti Újságírók Egyesületének
az elnökét és az Otthon elnökét. Országos cécókban részt venni nem mulatságos
dolog, de hát az újságíró elnökök elmentek: képviselni a sajtót, az újságírást,
az újságírókat.
Wekerle
tegnap hivatalos miniszterelnöki ebédet adott. És a meghívottak névsorában ott
találjuk Rákosi Jenõnek, az Otthon elnökének a nevét; ellenben nem találjuk ott
Herczeg Ferencnek, a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökének a nevét.
Nem
baj. Herczeg Ferencnek bizonyosan kellemesebb és kényelmesebb így. Az
újságíró-egyesület tekintélyén és súlyán sem változtat az, hogy az elnöke nem
volt meghíva Wekerléhez. De egy-két dolgot ennek a meghívásnak az elmaradása
kapcsán ki kell jelentenünk, akármennyire az újságírók belsõ ügyének látszik is
ez a dolog elsõ pillanatra:
1.
Rákosi Jenõ úr azon az ebéden képviselhette az újságházat, a magyar
imperializmust, a telefonkönyvet, amelyet a darabontkormány ajánlásával adott
ki, a fotográfusokat, akik az Otthonban néhány újságíró mellett helyet
foglalnak, Andreánszky Jenõt, Krafft-Ebbinget, - de a magyar újságírói kart nem
képviselte.
2.
A Herczeg Ferenc meghívásának az elmaradása újabb jele annak a megható rosszindulatnak,
amellyel ez a szegény Wekerle a sajtó és az újságírók iránt viseltetik. A
világnak ez a legmegszorultabb és legtehetetlenebb miniszterelnöke minden
alkalmat megragad, hogy a független újságírással neheztelését éreztesse.
3.
A független újságírás majd csak kiheveri ezt a legújabb csapást is. Wekerle
számára azonban ideírunk egy nagyon régi és mindig nagyon aktuális igazságot:
-
A legrövidebb életû újság is tovább él, mint a leghosszabb életû miniszterelnök
és jön idõ, mikor a legnagyobb miniszterelnökök is szerényen és buzgón keresik
a legkisebb újságíró figyelmét és hajlandóságát.
Budapesti Napló
1907. augusztus 20.
|