|
I.
Lõwy Mór - Maurice Loewy
Magyarországon
született, Lõwynek, Móricnak, zsidónak és zseninek született. Tehát okvetlenül
megvetés, elnyomás, nyomor, elzüllés vagy megõrülés lett volna a sorsa. S lett
belõle külföldre szakadt kiváló hazánkfia, aki becsületet szerzett a magyar
szellemnek. Itthon sohse kapott volna ez a Móric még egy középiskolai katedrát
sem. Künn Párizsban élt, és meghalt mint Európa elsõ csillagásza, mint a
párizsi obszervatórium igazgatója, mint Maurice Loewy. De milyen kevés Lõwy
Mórnak van ilyen sorsa, ennyi ereje és bátorsága. Hány Lõwy Mór születhet s
pusztulhat itt el, mert Lõwy, mert Mór, mert zseni. Lump ország vagyunk: itt
még ma is, még kölcsönkért ezres bankókból is fidibuszt csinálunk, hogy pipára
gyújtsunk gõgösen.
II.
Mit csinálnak a püspökök?
Már
az is a változott, terhes idõk jele, hogy a publikum kellemetlenül kutatja,
mint élnek Magyarország legelsõ urai, a püspökök. Furcsa, kedves, szép
pletykákból kaptunk most például egy csokorra valót. Lehetséges, hogy ezekbõl a
nagyon valószínû on dit-kból amolyan
vissza-visszatérõ rovatot csinálunk.
1.
Tehát van Magyarországon egy millió koronás jövedelmû püspök, aki kissé
paralitikus. Olykor rohamai vannak a püspöknek, s ilyenkor leány-arcú titkárját
tûri csupán maga mellett. Nem szabad ebbõl rosszat gondolni, inkább poétikus és
megható dolog szokott történni ilyenkor. A béna lelkû fõpásztor megsimogatja a
titkár arcát és százszor nyögi el:
-
Juliskám, Juliskám.
A
beavatottak tudják, hogy a fõpapnak valaha volt egy Juliskája, s ezt a Juliskát,
csak éppen Juliskát nem tudja feledni. Hát nem gyönyörû cabaret vers-téma volna
ez?
2.
Van egy püspökünk, akinek históriailag szentelt, biztosított joga funkcionálni
a magyar királyné megkoronázásánál. Ez a fõpap megtudta, hogy káplánjai s a
szemináriumi hallgatók nagy része - sodorják a cigarettát. A sodrott cigaretta
sárgára festi az ujjakat, s ez csúnya. Az elegáns püspök bizalmas rendeletben
meghagyta, hogy csak szopókás cigarettákat szívhatnak ezentúl egyházmegyéjének
minden rangú klerikusai.
3.
Szoborleleplezés volt egy püspöki városban, ahol gróf a püspök. A püspök
memóriája szörnyû gyenge, s általában a szent nagyúr olyan éles eszû, mint egy
gyógyíthatóan gyönge elméjû gyermek. A püspök kilép a díszsátorból, s átadják
neki a koszorút, melyet neki kellett a szoborra letennie. Az egész udvari
papság remeg, s egy kanonok papírlapot nyújt át a fõpásztornak. Õ pedig remegõ
hangon olvassa le a beszédet, mely ennyi volt:
-
Egyházmegyém nevében kegyelettel teszem le ezt a koszorút.
Nagy
megkönnyebbülés, miniszter, fõispán s mindenki alázattal gratulál a püspöknek.
A
többit esetleg majd máskor meséljük el.
III.
A Petõfi-ház
A
Petõfi-ház javára a magyar társadalom sötétebb és nagyobb fele még mindig nem
unta meg a hangversenyzést. Gyalázatos merénylet készül Petõfi ellen, úgy
sejtjük. Azokról, akik Kazinczy Ferencet, a klerikális nacionalizmus számára
sajátították ki, minden rosszat fölteszünk. Azok nem kíméltek senkit, s
kultuszukkal egy Kossuth Lajost is megbántottak. Áttetszõ a céljuk: elvenni
tõlünk, magyar szabadgondolkozóktól, minden nagy magyart, aki a mienk. És
minden nagy magyar a mienk. De nem sikerül lejáratni a mi nagyjainkat. Petõfi
sohase lesz olyan halott, hogy fekete kriptába zárhassák. Mintha megérezte
volna, hogy kik mernek valamikor az õ nevében szólni, legalább a tetemét
elrejtette, amikor a halállal találkozott. A Szent Imre-ifjak ugyan ne
beszéljenek halottak napján az õ sírjánál.
Budapesti Napló
1908. október 18.
A. E
|