|
Nyolcadikos
gimnazista fiatal uraknak súlyos ügyük támadt egy tanárjukkal Rozsnyón. Kényes
és nem szabad dolog tanár és tanulók ügyében messzirõl beavatkozni. De amit
elmondandók vagyunk, azt elmondhatnók a rozsnyói alkalom nélkül is talán.
Majdnem
biztosan tudtuk volna magunktól is, hogy az a rozsnyai tanár fiatal ember.
Próbaéves tanár, aki most élesíti tekintélyét, s a legkeményebb köszörûkövet
választotta ki. Mert a nyolcadikos diák egy ifjú tanár gõgös fiatalságával
szembe egy még gõgösebb és alaposabb fiatalságot állít. S a rozsnyói tanárnak
akárhogyan is emlékeznie kellett volna a maga közeli diákságára.
A
rozsnyói gimnázium katolikus gimnázium, de ebbõl nem általánosítunk. Holott
bizonyos, hogy a katolikus, fõképpen szerzetes-iskolákban nagy a tanár urak
gyûlölete azok ellen a diákok ellen, kikben az ember sok vérrel jelentkezik.
Rozsnyón
az történt állítólag, hogy a tanár úr nagyon kemény, nagyon fiatal szavakkal
hordta le a nyolcadikosokat. A fiúk, akik soha az életben nem lesznek olyan
erõsek, mint most, levélben elégtételt kívántak. Ebbõl a bátorságból nagy baj
lett, amit már a megriadt diákok bocsánatkéréssel se tudtak eloszlatni. Négy
derék diákot kizártak az iskolából, s a többit is valamennyit drákóian
büntették.
És
itt derül ki, hogy az afférban nem a fiatal tanár s nem a fiúk a legbûnösebbek.
Hát nem akadt a rozsnyói katolikus gimnázium tanári karában egy idõsebb, bölcs
ember? Valaki, aki az életet, a dolgokat megértéssel és gyönyörûséggel nézi?
Igen, a fiúk bátorságának csak titokban kellett volna örülni. Helyes, ha úgy
szóval, dorgálással meg is fenyítik õket. De a fiúk tudta nélkül okvetlenül meg
kellett volna a diákoknál jobban büntetni azt a fiatal tanárt.
Hiszen
istenem, örülnünk kell minden fiatalságnak, a nyolcadikosokénak még jobban,
mint a tanár úrénak. Mert a fiatal tanár úrnak már egy kevés tapasztalata lehet
arról, hogy az élet úgyis paskolja már az embert, mihelyst a gimnáziumi padot
elhagyta.
Egészen
fiatal tanárt sohasem volna szabad nagyobb állásokra rászabadítani. Az ifjúság
és az öregség nagy ellenségek, de nem olyan nagyok, mint például - a kétféle
ifjúság. A tanár úré, akit kissé már zaklat az élet, de akiben még mindig marad
a nyolcadikos diák szép, abszolút hitébõl s a diák uraké, kiket bánt, hogy a
fiatal tanár úr már kitekinthetett az életbe, ahova õk csak készülnek, s
akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az élet nem is olyan kívánatos mulatság.
Budapesti Napló
1907. november 7.
Lellei
|