I.
Mádi Kovács Béla
Most
már a Lipótmezõn van a bolondul szerelmes Mádi Kovács Béla, tehát hitelesen
õrült. Állítjuk és hinni akarjuk, hogy akit Magyarországon lipótmezei bolonddá
ütnek, az tizenhárom próbás bolond. Ilyen állapotában a dolognak és Mádi Kovács
Bélának, kíváncsiak vagyunk valamire. Ifj. Korányi Frigyesnek és feleségének mi
a véleményük a nyilvánosság jogáról? Hangsúlyozzuk, hogy nekünk kötelességünk
Mádi Kovácsban bolondot látnunk - azután, hogy a Lipótmezõn van. De ugyanakkor
kötelességünk megállapítani, hogy a Korányi-párral injuria történt. A bolond
Mádi Kovács Béla szerelmes Korányinéba. S a hírlapok nemcsak megnevezik
Korányinét, de megírják azt is, amit a bolond szerelmes az õ szerelmérõl
fantáziál. Ez se nem mulatságos, se nem kényelmes eset, habár magunk a
nyilvánosság legszélesebb jogát hirdetjük. Valóság, hogy szép dolog volna, ha
a társadalom minden kis atomjában publicizálódnék. De ez a mai társadalomban
lehetetlen, s a Korányi-párnak igaza van, ha méltatlankodik. Azért, mert valaki
bolond beleszeret a feleségembe, én feleségestõl álljam az egész világ
szemérmetlen kíváncsiságát?
II.
Fedák Sári elmegy
Nem
engedjük Fedák Sárit bántani azért, mert csapodár honából külföldre vándorol.
Ez a nagy honleány a nemzeti küzdelem Jeanne d’Arc-ja volt. A tulipános
szoknyát õ emelte a legmagasabbra a haza nevében. S az történt, hogy a nemzeti
hadsereg meghódolt Bécsnek. Mindenki megváltozott, csak Fedák Sári maradt a
régi. Óh, a história szereti a szomorú megismétlõdéseket. Fedák Sári nem tud
belenyugodni a fegyverletételbe. Inkább, mintsem gyalázott honban éljen, hon
nélkül fog élni. Ki is írjuk nyíltan, Fedák Sári mint bús szabadságharcos
emigrál. Aki más okok után kutat, az nem hisz már eszményekben, s félreismeri
Fedák Sárit, ezt a mindenekelõtt honleányt.
III.
Jászai Mari - apostolnõ
Nagy
színésznõk máshoz szoktattak bennünket, mint Jászai Mari. Megmaradtak
fokozottan életük fogytáig csak színésznõknek. Még akkor is, ha írtak, csak a
komédiát folytatták. Csak azt mívelték - tollal, amit fáradt valójukkal a régi
fürgén a színpadon nem mívelhettek. Társadalmi apostolnõ tudtunkkal még nem
lett nagy színészbõl. Jászai Mari, a régi stílus papnõje, volna az elsõ ilyen
újító. Vajon ez a nagy asszony nem volt-e elég nagy színésznõ, hogy most a
színpadon kívüli élet így tudja érdekelni? Vagy nagy színésznõ volt, de sokkal
nagyobb ember, mintsem meg tudjon elégülni a színpaddal? Akárhogyan, de Jászai
Mari ma: apostolnõ. A váltóról és a pálinkáról prédikált pár ízben falusi
embereknek. Most írásban izgat egy budapesti betegség, a kávéház-nyavalya
ellen. Minden érdekli, ami az élettel, a társadalommal, a jövõvel összefügg.
Mégis belsõ tragédiának kell rejtõznie e nagy energiamutatás mögött. A
színpadot kellett megutálnia, talán csak a mai színpadot, Jászai Marinak, s
ezért érdekli olyan lázasan, sõt tüntetõen a komoly élet a komolytalan színpad
helyett.
Budapesti Napló
1907. november 14.
A. E.
|