|
-
nov. 22
Pozsgay
Miklós Európa nevében le akarja töretni a horvátokat a magyar parlamentben.
Rendben van: a Balkán-szagot magunk is érezzük orrunk teljességével a horvát
urakon. De sejti-e Pozsgay Miklós, hogy Zágráb közelebb van Párizshoz és
Szentpétervárhoz, mint Budapest? Hát azt sejti-e, hogy Szarajevóban Jókai Mórt
úgy ismerik, mint a Dumas-kat s mint Puskint vagy Leonyid Andrejevet?
Szarajevóból képes levelezõlapokat kaptam Kiss József és egészen harcos,
fiatalabb magyar írók arcképeivel. Nem gondolná-e Pozsgay, avagy valaki, aki
tud gondolkozni, hogy itt más baj van? Banális, ostobán hangzó, mint minden
igazság: a magyar kultúrát kell vitathatatlanul elsõvé tenni a keleti
Európában. Amíg ez be nem teljesül, addig Pozsgay Miklósnak kell megvédenie
bennünket, jaj!
*
Az
szép lesz, amikor Fallières, Franciaország elnöke ismerkedni fog, mint vendég,
Európa fejedelmeivel. Nagyszerû, beszédes teremtménye a radikális
köztársaságnak ez a Fallieres. Ha máról holnapra egy elképzelhetetlen
államcsíny császárságot csinálna Franciaországból, Fallières nem változnék.
Maradna az, aki: Fallières, okos és ravasz polgár, valaki, akire a császár is
rászorulna. A demokráciának iszonyú és beismert szégyene az, hogy ilyenek a
legszebb fiai, mint Fallières. Feudális országban, mint a mienk, ahol valaminek
történnie kell, s nem történhetik rosszabb, mint ami van, sok bátorság kell ezt
leírni. De leírtuk, hogy a kételkedõknek, a világ legértékesebb embereinek, kik
Magyarországon sokan vannak, egy bánatos hangú sípot adjunk a szájukba.
Fallières csak annyival különb egy született fejedelemnél, hogy nem szeret naponként
tiszta inget venni. De ez az egyetlen elve is olyan, mint Jericho falai
valának. Fallières még arra is képes, amikor alázatosan fejedelmeket látogat
meg, hogy minden reggel tiszta inget vegyen.
*
Lujza,
a Kóburgi Fülöp elvált, kalandos felesége, nekem (újságíró vagyok) személyes
ismerõsöm. Én se vagyok rá büszke, valószínûleg õ se, egyébként Párizsban
találkoztunk. Most olvasom, hogy az édesanyja hagyatékát szeretné megmenteni az
árveréstõl. Az alsó- és felsõruhákat, nem nagy értékû ékszereket, alapjában
elhasznált és avas holmikat. És telesírja Európa és Amerika összes lapjait,
hogy nincs pénze. Ez a nõ, ez a Lujza beteg, bomlón, kiabálóan öregedõ asszony.
Eddig folyton azzal hódította meg a világ részvétét, hogy polgári erkölcsét
mutatta föl. Polgári erkölcsét, ami vagy van, vagy nincs, de szeretjük, ha egy
királyleány is tiszteli. Nos a polgári erkölcs megengedi ennek a szegény, beteg
asszonynak, hogy az édesanyja garderobe-jára spekuláljon. Mert nyilvánvaló az
újságcikkekbõl, hogy Lujza e megható fogással pénzt akar fölhajtani. Beteg,
szegény asszony, akirõl élesen szólni nem emberséges dolog. De mégis fáj
valakit, aki a fájdalomra és részvétre úgy rászorult, mint õ, ilyen szerepben
látni. Milyen okos intézmény elõkelõ elzüllöttek számára a szanatórium,
ilyenkor látható, íme.
*
Meghalt
egy Adèle Collin nevû némber, aki abból élt, hogy Musset-t ismerte. Hallottam
ezt a nõt mesélni, és soha jobban nem éreztem, mint akkor, hogy a legfifikusabb
hazudozás se - tökéletes. A hazug beszédben egy ellen-zene van, csak fül kell
hozzá. A legszebb és legfiatalabb nõi hangok se tudják a hazugságot
elsikkasztani. És Adele Collin nagyon öreg is volt, és nagyon késõn jutott
eszébe, hogy õ Musset-hez milyen közel állott. A könyvek állástalan, facér
újságírókkal Musset-rõl íratott, csacsi hamisságok. Adele Collin kis pesztra
volt a Musset-családban. Legfeljebb annyira emlékezhetett Musset-bõl nemde,
amennyire képes volt. A cselédszobában hallhatta, hogy az Alfréd úr megint
részegen jött haza tegnap. De végül õ maga is elhitte már, hogy õ Musset-nek
bizalmas õrangyala volt. S most is elõttem van a vén, zavaros nõ, aki még sírni
is tudott olyan dolgokon, amikbõl egy szó se volt igaz, de amikbõl õ
váratlanul, érdemetlenül híres, gondtalan, kényelmes öregkort élt. A nagy emberek
nagysága ilyenkor szédítõ, ilyen hatásokban. Musset szoborhoz tudta juttatni
George Sand-t, akihez volt egy kis köze, s vajas kenyérhez Adèle Collint,
akihez pláne semmi köze se volt.
A Hét 1907. november
24.
Barla
|