|
I.
A végtelen Björnson-affér
A
Björnson-affér mindenképpen szamár és bosszantó eset, de fõképpen azért, mert
végtelen. Röviden meg kell állapítanunk egy régi ígéretünk értelmében valamit.
Az öreg Björnson, mostanában és különösebben, sok nemzeti és nemzetiségi
kérdésben exponálta magát. Támadta Poroszországot, mert gyalázatos erõszakot
követ el a lengyeleken. Támadta a lengyeleket, akik elnyomottságuk mellett is
rettenetesen el tudják nyomni a ruténeket. Nagy embere Björnson az örményeknek,
akiknek érdekében sok cikket írt. Az amerikai japánüldözés idején a japánok
mellé állott. Katalánia spanyol vidék, a katalán mozgalom furcsa és
problematikus. De Björnson a hivatalos Spanyolországgal szemben Katalánia mellé
állott. Ez csak egy-két kiragadott példája Björnson szereplésének. S egy dolog
bizonyos, hogy Björnson, magyarul „vén hülye”, jóhiszemû ember. Nem volna
érdemes egy ilyen jóhiszemû embert meghódítani a magyar ügynek? Persze, a mai
feudális uralomnak érdeke, hogy Björnson ne legyen baráti ismerõje a magyar
dolgoknak. Mert akkor volna csak igazán hadd-el-hadd azoknak, akik a rosszul
informált Björnson révén nagy örömükre nemzeti mártírok lehetnek.
II.
Magyarország és Franciaország
Apponyiék
kiválasztják a legutolsó franciákat, s õk, mint legelsõ magyarok, irodalmi
fölolvasásokat élveznek e senkiktõl. Így azután nem csodálatos, hogy a francia
valakik Szófiába szívesebben mennek el, mint Budapestre. Nekünk ez úri
kedvtelésbõl igazán csak egy dolog fáj. Tudjuk, személyes tapasztalataink
vannak errõl, a francia irodalom tele van kedves, komoly érdeklõdéssel
Magyarország iránt. Ezt az érdeklõdést bele fogják fullasztani a
nevetségességbe Apponyiék elõkelõ félmûveltjei. Sacrebleu, hagyján, hogy ezek a
népek, ezek az úgynevezett elõkelõ magyar társaságbeliek nem ismerték soha és
nem ismerik a magyar irodalmat s a magyar írókat. De hogy a francia írókat is,
akiknek kultuszával szeretnék megkülönböztetni magukat, csak annyira ismerik és
tudják kiválogatni, ez disznóság.
III.
Tolsztoj és Makoviczky
Ráfogták
Makoviczky Dusánra, aki magyar-tót ember s a Tolsztoj házi-orvosa, hogy õ volt
az, aki Tolsztojt ellenünk hangolta. Érdekes dolog ám az, hogy ennek a
Makoviczkynak miért kellett az õ Tolsztoj-imádatán kívül kivándorolnia. Mert
életével kezdte dokumentálni, hogy õ Tolsztoj szerint való anarchista
õskeresztyén. Nálunk az rettenetes bûn, ha valaki új lelki, kulturális és
intellektuális dogmákhoz mer elszegõdni. Olyan dogmákhoz, melyek még patentet
nem nyertek nálunk. Gróf Batthyány Ervin csak azért lehet anarchista s
kényszerzubbony nélkül, mert gróf. De ha már tudós, mint Schmitt Jenõ, akkor
pusztulnia kell. Makoviczky Dusán fölháborodva tiltakozik most az ellen, mintha
õ a magyarságot s Magyarországot bárki elõtt befeketítette volna. Nem tette, mi
is hisszük, hála istennek, hogy nem tette. De reméljük azt se beszélte el
senkinek, hogy nálunk mi a sorsa minden új hitvallónak. Mert evvel többet
ártott volna nekünk a külföld elõtt, mint a vén Tolsztoj felbõszítésével.
Budapesti Napló
1907. november 27.
A. E.
|