Az
Egyszakasz bûzlik már napok óta, s még az öreg Szappanos is majdnem szagolja,
csak a néppárt tart elõkelõ orra elé parfümös zsebkendõt. Kossuth megátkozta
hûtlen híveit, hogy még koporsójukban se nyugodhassanak, elérette õket a
nemezissel, megfenyegette választással. S a negyvennyolcas disszidensek,
akárhogyan köpik is a markukat, görnyedten remegnek Kossuth pápa átka alatt.
Nincs irgalom annak se égben, se földön, aki az Egyszakaszra, e szent
dogmatitokra, azt meri mondani, hogy büdös. Ha tudniillik negyvennyolcas ember
ez a vakmerõ, akár hû párttag, akár kilépett csapodár. „Én nem akarom õket szavammal üldözni”, mondotta Kossuth, s
ez nagyon komoly fenyegetést jelent. Az Egyszakasz ellen, mely mintha csak az új
rend szimbóluma lenne, még egy pihá-t se szabad mondani. Az Egyszakasztól
csupán a néppártnak szabad undorodni, s csak a néppártnak van joga lávaként
okádni a hazaszeretetet.
Ha
van nemezis és Kossuth Ferenc azt mondja, hogy van, elérte a negyvennyolcas
pártot s éppen csak a negyvennyolcas pártot érte el. A negyvennyolcas párt,
mint egy bûnös, vén kéjenc, gyóntató papjává fogadta a néppártot, s a néppárt
ugyancsak nem fukarkodik a penitencia-méréssel. Úgy bünteti a függetlenségi
pártot, hogy minden régi bûnéért külön-külön lakoltatja meg. Hja, valamikor a
negyvennyolcas párt volt büntetõ és nehezen irgalmazó. Valamikor a
negyvennyolcas párt állhatott lesben s csíphette fülön azokat, akik bûnös
alkonyatokon tilosban jártak. Most a néppárt lett az erények õre, s az
árulkodó, hazafias rakétákat õ sütögeti.
Csak
meg kell figyelni a néppártot minden kényes és kínos problémánál. Pedig talán
1867 óta összesen nem volt annyi kényes és kínos probléma, mint mostanában.
„Szaladj neki vén bûnös, és törd be a fejedet” - vezényeli a néppárt. S míg a
negyvennyolcas párt produkálja magát a falnakmenésben és elaljasodásban,
csillogó vértben, büszkén mutogatja magát a néppárt.
Az
Egyszakasz, ez az Egyszakasz csak egy dolog, a néppártnak nem is nagy. De még
az Egyszakaszt se szalasztja el a néppárt, hogy ne tündököljön. Azonban az
Egyszakasz még nem elég a makulátlanságra. S a néppárt nem elégszik meg csupán
egy erénnyel és egy fogással. „Rakovszky István vezet a magyar parlament
jogainak megvédésében.” Ezt írja az Alkotmány
ma, miközben kedvesen oldalba rúgja Justh Gyulát. „Rakovszkynak mindig volt
érzéke és bátorsága a magyar parlament tekintélyének s magyar jellegének
megvédésére.” Valóban: Rakovszky tüzes, magyar ember, aki az elnöki emelvényen
elbánik a garázda horvátokkal, de avval a magyarral is, aki Luegerrõl egy rossz
szót mer szólni. S a néppárt el tud némítani nemcsak egy kaffogó horvátot, de
egy katolikus Bozókyt is, ha az a klerikalizmus ellen mer szólni. Mindegy, az
ország ezt nem veszi észre, az ország csak azt látja, hogy erõ, bátorság és
hazafiasság már csak a néppártban van.
Szegény,
nemes néppárt, õ igazán csak barátságból marad benn a koalícióban. Hadd
egyenek, hadd ruházkodjanak ki egy kicsit a negyvennyolcas éhesek és rongyosak.
Hiszen a néppárt az emelt kvótát is szörnyû bûnnek tartja. Azzal vádolja
Kossuthot, hogy formalitásokat fizettet meg évi négy milliókkal. Fölhívja
Kossuthot, magyarázza meg, hogy mi a kvóta-emelés hiteles története. Csak éppen
kíméletbõl nem mondja azt, hogy Kossuth csúnyán becsapta az országot, s a
fölemelt kvótával Kossuth Ferenc miniszterségét fizeti meg az ország.
S
amíg Rakovszky izgat Justh ellen s a néppárt régi kedve szerint tapos a
Kossuth-néven, amely különben is nyomorúan össze van taposva, Kossuth Ferenc
átkot szór a honárulókra. A honárulók pedig azok a negyvennyolcasok, akikben,
ha nem is nagyon, de megmozdult valami, ami részben a választóktól való
félelem, részben lelkiismeret. Ezek segítsenek kvótát emelni, házszabályt
tiporni, alkotmányt gázolni, Egyszakaszt imádni. A néppárt közben szabadon
mentheti a hazát Justh ellen, horvátok ellen. Vihogva figyelmeztetheti az
országot, hogy milyen lutrit csinált a negyvennyolcas többséggel. Aggodalmasan
sirathatja a magas kvótával megnyomorított országot. Tetemre hívhatja Kossuth Ferencet,
s egyedül tüntethet az Egyszakasz ellen. Mindez Kossuth Ferencet nem bántja,
mindezt Kossuth Ferenc észre sem veszi. Neki egyetlen gondja van, hogy ne
legyen megbízhatatlan hírû egyetlen negyvennyolcas se. Nem atyai szívét, nem is
a hiúságát bántja egy-egy ritka kilépés. De megborzad attól, hogy valahol azt
hihetnék, hogy van nem mameluk negyvennyolcas.
A
néppárt pedig vidáman készíti fenn és lenn magának a jövõt. Tisztelettel,
türelemmel, sõt buzgalommal segít neki az egész parlament. Bizony a néppártnak
jó dolga van, s még örülnünk kell, hogy ebben a szomorú és bajos országban
valakiknek mégiscsak jó dolguk van.
Budapesti Napló
1907. november 28.
(A.)
|