|
A
gyermek, a gyermek, ez a mi korunk legszebb dala. Franciaország tartja oda a
pulzusát mindig annak, aki a mai társadalom lázállapotát megtudni, megismerni
akarja. És Franciaország ma a Code civil a híres Code Napoléon, e tipikus
polgári törvénykönyv legérdekesebb lapjait akarja kiszakítani és újakkal
behelyettesíteni. Ezek a lapok a házasságról, elválásról, házasságtörésrõl,
törvénytelen gyermekekrõl, kakuk-tojásokként becsempészettekrõl stb. szólnak.
Ezek a reformok hihetetlenül és szenvedélyesen foglalkoztatnak minden élõ
lelket Franciaországban. Szélsõségek mérik össze a fegyvert: farizeusok,
írástudók, jámborok, hülyék és új humanisták. S lehet, hogy a reformok nem is
lesznek olyan vakmerõek, mint amilyeneknek ígérkeztek, de egy bizonyos. Minden
harcon, vitán, bizonytalanságon keresztül átzúg ez a kiáltás: a gyermek, a
gyermek.
A
gyermek a gyermek, õ lett az emberiség új szerelme, bizalma, mindene. A
gyermek, aki utánunk élni fog, s akit még a meddõség is szomorúan becéz és
kedvel. Ami a keresztes háborúk idején a szent sír látása által való üdvözülés
nagy hite volt, ma az lett a gyermekbõl. A gyermek a jövõ, a gyermek a mi
halálunk után a mi helyünkre áll. A gyermek folytatja azt, ami bennünket
elkoptatott, az életet, melyet lehet gyûlölni de megtagadni [nem]. Mert az élet
minden, s nincs nagyobb választása az embernek, mint hogy õ utána is emberek
következnek, s ezek is élni, csalódni és remélni fognak.
A
gyermek, a gyermek, szeretni kell a gyermeket akármilyen, mert a mi
folytatásunk. S Franciaország után, mint mindenben, mindenütt ez a nóta fogja
járni ezután. És sok undok bûne van az emberiségnek s nem nehéz utálni a mai
társadalmat, de ez a kezdõdõ gyermekreligió: szép.
Budapesti Napló
1907. december 8.
Ód.
|