|
Íme,
Magyarországon az élet és az igazság, ahogyan az ezerszer nyilatkozik,
jelentkezik. Egy szegény ember, suszter, ötszáz korona kölcsönt akart volna
fölvenni a házára. A telekkönyvben megtudja, hogy a házra rá van táblázva egy
régi és régen kifizetett adósságból százhúsz forint. Ez az adósság nem adósság
tehát, és a suszter nem tehet róla, de a telekkönyv se könnyû intézmény.
Ügyvédhez
kellett fordulni a suszternek s az ügyvéd megmondta, milyen írások kellenek az
ügyhöz. E tanácsért fölszámított egy summát, amit a suszter nem tudott
kifizetni. Pörölt az ügyvéd, s pör közben már hiába ígért, könyörgött a
suszter. A járásbíróság - meg is írjuk, melyik: a berettyóújfalusi - persze
elmarasztalta a susztert. Ez nagy pör-költséggel növelte a követelést, s mikor
a suszter már letörlesztett egy az alap-összegnél jóval nagyobbat, még mindig
fönnmaradt négy forint adósság. Ezt a négy forintot háromszor ennyi költséggel
betábláztatta a suszter házára az ügyvéd. Csak ilyen vége lett annak a
bátorságnak, hogy egy megszorult suszter ügyvédhez fordult.
Van
azonban ugyanennek a suszternek egy másik története, s ez is szép. Egyszer az a
veszedelem érte, hogy neki kellett pörölnie negyven korona munkabérért.
Legalábbis olyan jogos, megérdemelt munkabérért, mint az ügyvédé volt. Fölment
a községházára, s kereste a jegyzõ urat, aki nem kicsi úr, ha nincs is éppen
olyan, mint a szolgabíró. Fölment a suszter egyszer: a jegyzõ úrnak
méltóztatott ott nem lenni. Fölment másodikszor, a jegyzõ úrnak nem volt ideje
meghallgatni a susztert. Ötször hiába ment föl a suszter, s még talán ma is
hasztalanul vizitelget. Az õ ügye nem sürgõs, az õ panaszát nem muszáj
meghallgatni.
Egyelõre
csak ezt a két esetét sírja el a szegény suszter, s õ csak egy szegény ember.
De hányan vannak õk még Magyarországon, akiknek ez a sorsuk, s akiknek így jár
ki az igazság. A suszter két esete fölér egy hatkötetes, gyönge korrajzzal.
Igen: ez a mai Magyarország, ahol úgy kormányoznak, közigazgatnak és szolgálnak
igazsággal bennünket, ahogy az úri Magyarország alkalmazottainak tetszik.
Mágnás, gazdag dzsentri, katolikus fõpap az állam fölött van. Mi, a szegény
milliók pedig át vagyunk nyújtva gyönge bírónak, gõgös szolgabírónak rossz
jegyzõnek, éhes ügyvédnek, ostoba bürokratának s jól doboló végrehajtónak. Csak
arra volnánk kíváncsiak a suszterrel egyetemben, hogy meddig bírjuk?
Budapesti Napló
1907. december 11.
Ód.
|