„Cett”
és Supilo nem fogta a hasát a kacagástól, „cett” és Thaly Kálmán nem fordult le
a székrõl. Csak az újságírók csaptak reá a snájdig Rakovszky Stefi „cett”-jére.
Ezek se valami elõkelõ és magyar okból, de gyors bosszúból. Rakovszky
tudniillik éppen a „cett” elõtt köpte le újból õket. De az újságírók viszont -
„cett”-esen beszélve - tartsák a szájukat. Sõt a tollukat is lehetõleg hagyja
el a pulyka-méreg. Ez az új rend, urak, s önök szinte valamennyien Rakovszkyék
oldalán harcoltak. Most már tûrni kell, csönd legyen, rend legyen, „cett”
legyen. Hogy Rakovszky „cett”-nek mondja a „zé”-t, természetes. Amiként nem
volt természetes, hogy a Gotterhaltét ezelõtt két évvel Kossuth Lajos azt
üzenté-nek ejtette ki. Rakovszky osztrák katonatiszt, s Fabritiust bizonyosan
többször lágyította el a magyar merengés, mint õt. Rakovszky puszi-pajtása
Luegernek, s akkor gyónik Ábel páternek, amikor akar. Szereti az osztrák
császárt, ha jól viseli magát, s miután már Rakovszky úr kegyelmes úr,
elõreláthatólag meg lesz elégedve tartósan a császárral. Fõképpen persze, ha
Ausztria megmarad a jezsuiták és klerikálisok kezében, ha Magyarországon szabad
lesz az ultramontán vásár, s ha a császár magyar királyi minõségében nem nagyon
firtatja azt a buta általános választói jogot. Azt is tudjuk, nem újság, hogy
gyermekeit is osztrák-németeknek nevelteti Rakovszky. Azok is „cett”-nek fogják
mondani a magyar „zé”-t, de azért azokból is lehetnek még nagy hazafiak,
nemzeti vezérek s magyar parlamenti nagyságok. Mindezt a verebek is
csiripolják, annyira nem titkok, sõt régen megbocsátott ügyek. Miért is nem
szólal meg egyszer németül a parlamentben Supilo? Olyankor, amikor Rakovszky István
õ kegyelmessége elnököl pattogva. Ki kellene mégis próbálni ezt a „cett”-et s
egy olyan híres, öreg, kálvinista kuruc türelmét, mint például Thaly Kálmán, ha
már elõbb Thaly jutott az eszünkbe. Mert bizony nem az a fontos itt, hogy
„cett” s nem is Rakovszky úr kegyelmes személye. Hanem a „cett”-ek és
Rakovszkyak egész fölkészült hatalmas tábora.
Hallottuk
Rakovszky úr históriai beszédjét a híres koalíciós szabadságharc alatt. Azt
írták akkor a most leköpött újságírók, hogy az a beszéd históriai szózat volt.
Nekünk már akkor úgy tetszett, hogy históriaibb szózat hangzott el egyszer
Debrecen egyik templomában egy más, egy kicsit komolyabb szabadságharc idején.
Mindegy, ha krákogva, szótagokat nyelve beszélt légyen is Rakovszky úr, s ha
ezt a beszédet nem is értette volna meg a komádi magyar, ez a beszéd mégis
kuruc beszéd volt. De ugyanakkor, s már akkor tudtuk, hogy ez a beszéd lelkében
is olyan álul magyar, mint zengésében - hogy egy „cett”-tel kezdõdõ szót használjunk.
A francia klerikalizmus némely csapatjairól elhisszük, hogy nacionalistáknak
legalább jó nacionalisták. Hogy a pápa papucsáért talán még se adnák oda
Franciaországot nyelvestül, szõröstül, bõröstül. A Rakovszkyék
nacionalizmusában még a feudálisokkal tartó félénk filiszterségnek konzervativizmusa
és õszintesége sincs meg. Ez egyenesen Loyola nevében külön készített osztrák,
mondjuk a közjog kedvéért: osztrák-magyar nacionalizmus. Olyan nacionalizmus,
mely nációhoz fûzve nincs. Olyan nacionalizmus, mely könnyû lelkiismerettel
lesz holnap keresztényszocializmus, holnapután mágnás-junker-konzervativizmus
és naponként az, amit Róma reáparancsol.
Rakovszkyék,
mikor Bécset szidva uzsorázzák ki a jámbor hazafiak érzéseit, Bécset nézik, s
nem félnek, hogy Bécsben félreértik õket. Rakovszkyék szívéhez ezerszer
közelebb van Bécs, mint például az egyelõre Lueger nélkül szûkölködõ Budapest.
De valahogyan Bécs el ne bízza magát ettõl a nagy szerelemtõl s ebben a nagy
szerelemben. Ez a szerelem a hagyományosan katolikus Habsburg-dinasztia papos
székvárosának szól. A császári Ausztriának, mely ha valami csodából
máról-holnapra papfalóvá és radikálissá válnék, mint Franciaország, üthetné
bottal e szerelem nyomát. Mert Rakovszkyék még Bécset is csak a Vatikánon
keresztül szeretik, s ha az osztrák-németek elhagynák Rómát, Rakovszky még a
„cett”-et is elhagyná. Pedig ez nagy dolog volna egy olyan osztrák-német
léleknél, mint õ. De megtanulna latinul vagy spanyolul vagy az abesszínek
nyelvén, olyan nyelven, ami a Vatikánnak s az elvetemedett, embertelen klerikalizmusnak
kedves.
Íme,
mit és mennyit jelent, õriz maga mögött az a tegnapi „cett”, amellyel a magyar
s neki ismeretlen „zé”-t Rakovszky úr fölcserélte. A klerikalizmus, a néppárt,
Rakovszkyék s a mindegyik koalíciós pártban szétszórt reakcionáriusok képesek
mindenre, még a magyar hazafiasságra is. És Justhot például, akinek agyát,
szívét ezerszer jobban kínozza a horvát pimaszság, kifütyüli a magyar
közvélemény, s Rakovszkynak, aki ravasz kihasználás nélkül nem hagy egy
helyzetet sem, tapsol, virágot szór elébe, kifogja kocsijából a lovakat s
húzza, röpíti azt a kocsit, amellyel a klerikalizmus érkezik vágtatásban a
boldogtalan Magyarországra. A „zé” -t le fogja fõzni a „cett” s a magyar,
gyámoltalan jóhiszemûséget az ultramontán, bátor és ravasz vitézség.
Budapesti Napló
1907. december 13.
(A.)
|