|
(Lukács Ferenc
Ambrus - Kimennek a leányok - Százezer ember - Halkó István temetése)
Lukács
Ferenc Ambrus Kisdengelegrõl életében se mozdult ki tízszer. Mondjuk, Margitta
a legnagyobb város, amelyet életében látott. S elmegy, eljut, meg se áll New
Yorkig, hol szinte agyonveri a félelem. Ki gondolt már arra, hogy ez se utolsó
emberi tragédia? Kis magyar falukból titkos, rengeteg, idegen csodavárosokba
kerülni. Mondják, írják, hogy Amerikában szörnyen sok a megháborodás
magyarjaink között. Elveszi az eszüket a meglepetés, a tájékozatlanság, a
csoda. Lukács Ferenc Ambrus otthon bíró is lehetett volna, ha a tönkremenés ki
nem ûzi. Ott künn Amerikában egyszerre csak kijelenti, hogy õ a nagyváradi
püspök. És még Lukács Ferenc Ambrusnak szerencséje, hogy ilyen pompás a
rögeszméje.
*
Mikor
otthon jártam, a falumban, újságolták, hogy a leányok is kimennek Amerikába
arról a vidékrõl, cselédeknek vagy varrni, fiatal, szép, falusi leányok.
Vannak, akik kísérõ nélkül és egyenesen azért mennek ki, hogy férj után
nézzenek. Amerikáról úgy beszélnek az apró falukban, mint Kis-Magyarországról.
Nagy-Magyarországból kivándorolnak a férfiak, a házasodható fiatalok. Nem
természetes tehát, ha a leányok utánuk vándorolnak?
*
Százezer
magyar ember szeretne sürgõsen hazajönni Amerikából. Nem tehet értük semmit a
szülõhaza, mely után naivan vágyakoznak. Nem tehet értük semmit, mert önmagáért
sem tehet. De talán nem is merne tenni, mivel egy kicsit fél tõlük. Az O.M.G.E.
egyszer panaszosan fölsikoltott, hogy a parasztban fölébredt a kóborlás
ösztöne. Ez a százezer ember legalább még százezer embert elront, ha hazajön.
Mert ezek már láttak, tanultak, tudnak. Nem lepne meg bennünket, ha az O.M.G.E.
állami erõvel akarná megakadályozni a visszavándorlást. Akit vissza lehet
tartani a kivándorlástól, azt még meg lehet tartani ember-baromnak. A
visszavándoroltak azonban már mindenképpen veszedelmes emberek. Nem fogja az
állam megerõltetni magát, hogy azt a százezer visszavágyakozó magyart
hazaszállíttassa kedvelt nagyurai nyakára.
*
Fiume
felé megy a hajó, s haldoklik a tüdõvészes Halkó István Gömörbõl. Egy napig, ha
várna, földbe temetnék, s õ a földet kívánja. Még az[t] se bánná, ha fiumei
föld lenne, csak föld lenne. És néhány száz magyar iszonyodva nézi. Ezek
utálják a tengert, az õsmagyarok messze lakhattak a tengertõl. Micsoda
földindulás lehet itt, hogy a szegény magyarok rábízzák magukat az utált tenger
nyugtalan hátára.
Budapesti Napló
1907. december 13.
Ód.
|