|
Egy
Sedanba vitt Magyarország s egy vert hadvezér egy becsületes ember, akinek a
gyõzõt kell játszania. Ez a háttér, s a színen egy aggódó, rossz álmú, szomorú
embert látunk: gróf Andrássy Gyulának hívják. Talentumos fia egy zseniális,
építõ természetû apának, komoly, derék, tudós és ambíciós. Hányszor kell
naponkint legyintenie tolakodó árnyak felé, s fölsóhajtania: nem ezt akartam.
Az
Andrássy pártja riadót fúvat mostanában sûrûen. S ez a riadó úgy hasonlít a
Lengyelország felé menekülõ nagyságos fejedelem búcsú-riadójához. Ezután már
csak a nóta jöhet: „zöld erdõ harmatát, piros csizmák nyomát, hóval fedi be a
tél.” Hajh, még Nietzsche erkölcsei mellett is nagy bûn, nagyon nagy bûn, a
szülõgyilkosság. De mindenek fölött való nagy bûn egy nemzettársadalmat
sikertelen forradalomba vinni.
A
negyvennyolcasok úgy tettek, mint Bocskai kóbor, vitéz hajdúi: õk csak
nyerhettek a harcban. Gyõzelmet, erkölcsöt, tisztességet, nevet, de mindenesetre
zsákmányt. A néppárt távolabbra nézett, messzibb célokért, taktikából harcolt,
s nem bánta, akármi lesz a vég. De gróf Andrássy Gyula egy gróf Andrássy
Gyulának a fia. Gróf Andrássy Gyula ismeri a históriát s az erõket, melyekbõl
minden jelen adódik s minden jövõ fejlõdik. Hát ma is azt vallja-e az
alkotmánypárt, hogy jó dolog volt írmagot se hagyni a régi hatvanhetesekbõl?
Az
alkotmánypártnak - írja a párt egyik lapja - föl kell hagynia a „bocsánatot
kérek, hogy a világon vagyok” álláspontjával. Ugyancsak ez a lap gúnyos
bánattal konstatálja, hogy ez a Budapest, melynek polgársága túlnyomó részében
hatvanhetes, kilenctized részben negyvennyolcas képviselõt választott.
Osztozkodni, ahol az összefolyt régi és alkalmi negyvennyolcasság mindent el
nem árasztott, voltaképpen csak a negyvennyolcasok és a néppárt osztozkodnak. A
nemzeti intelligencia jobb érzésû és mindentõl megcsömörlött része föltûnõen
kezd érdeklõdni a szocializmus iránt. Nagyon jól lát az alkotmánypárt valóban,
de meg meri-e látni azt is, hogy kicsodák ennek az okai?
Alakult
pedig az alkotmánypárt a kockára tett s visszaszerzendõ alkotmány nevében. Ma
megvan az alkotmány, legalább az alkotmánypárt azt állítja, hogy megvan. Nagy
nevek díszítik a pártkoszorút, társaságnak is elõkelõ ez a párt. Mikor a
koalíció, a nyergetlen paripa: az engedélyezett hatalom hátára került,
bizonyosan örültek is az alkotmánypárti urak. Lám, milyen okos volt minél
kevesebbet engedni maguk közé a nem korai és hiteles disszidensek közül. Azután
milyen öröm: közülük való vagy legalábbis hozzájuk állott a miniszterelnök. A
pártvezér belügyminiszter, aki választatni szokott s az államtitkár, aki
szintén választatni szokott, szintén az övék. Oda és annyi fõispánt küldenek,
ahova és amennyit akarnak. Ilyen körülmények között még öljünk egy kicsit. Most
már öljük meg alaposan és mind a régi elvtársakat. És az alkotmánypárt
elnémította, kiirtotta a hatvanhetet annak a negyvennyolcnak a számára, mely
kormányozni nem tud, de melynek nem is fontos a negyvennyolc, amellett, hogy
hatvanhetet hiúságból és gyávaságból nem tud mondani. És annak a néppártnak a
számára, mely elõtt igazán a hatvanhét a leglényegtelenebb.
„Gyakorlatban
- írja az alkotmánypárt lapja - a hatvanhét legalábbis akkorát lépett a
negyvennyolc felé, mint amekkorát kellett lépnie, ha a valóságban akart
cselekedni s a levegõben bizonytalankodni nem akart, a negyvennyolcnak a
hatvanhét felé. A határok azért nem mosódtak el, megmaradtak, meg is maradnak,
s mentül több joga van az életre a hatvanhétnek, annál több oka[van] az
éberségre a negyvennyolcnak.[”]
Hajh,
nem egészen úgy van, ahogy az alkotmánypárt finomkodva s titkolózva mondja. A
helyzet az, hogy nincs negyvennyolc, s a hatvanhét nagyon erõtlen az
alkotmánypárti kezekben az alkotmánypárt hibája miatt.
Szomorú,
de szinte szentírás: a mai Európában, a mai Ausztria-Magyarországban vagy Deák
szelleme kormányozhat vagy a - katonaság. A koalíció bomlik, az általános
választói jognak jönnie kell, s az ország nagyobbik felében korrupt és a
nembánomság híve, tisztességesebb felében pedig remény nélkül élõ.
Az
alkotmánypárt a legbúsabb párt ma, majdnem olyan bús, mint az ország.
Alkotmányt akart menteni egy bûnösnek deklarált rendszert. Megölte és megölette
a szabadelvû pártot, s elfûrészelte maga alatt a fát. Csak egy kicsit
katolikusabb, mágnásosabb, konzervatívabb, kaszinóibb amannál. De jóval-jóval
képtelenebb még vállalni is azt, hogy Magyarország konszolidáltságát vissza
tudja adni.
Bár
mi látnánk rosszul s nem az alkotmánypárt, de Andrássy Gyula okvetlenül élõ, belsõ
vágyakozása gyõzne. A másik Andrássy Gyula fiáé, aki ha tévedt is, de
hitványabb Magyarországot nem akarhat, mint az apja akart. Egy nagy, bûnös
hazugság átka fekszik az országon, s ez nyomja az alkotmánypártot is. Az
Andrássy Gyula bûnbánata és becsületessége, mely kiváltképpen fénylik a mai
cselekvõ politikusok sötétségében, hátha tehetne csodát. A csoda segíthet már
csak az alkotmánypárton és - Magyarországon.
Budapesti Napló
1907. december 15.
(A.)
|