|
Gyürky
Ödön majdnem egy évig élt nyugodtan Nagyváradon, s már azt hihette, hogy nem
fenyegeti baj. Ha egy véletlen nem jön, talán idegen névvel s okmányokkal egy
év múlva már közéleti alak lett volna. Új névvel, de a régi meggyõzõdéssel cikkeket
írhatott volna a Katolikus Szemlébe, melynek szerkesztõje volt. Talán a Magyar
Katolikus Szövetkezetet is talpra állítja s ezután ügyesebben sikkaszt. Ez mind
lehetséges nálunk Magyarországon, ahol az emberek nem tudnak okulni.
De
íme - volt püspök és mágnás gazdáinak érthetõ bosszúságára - egy véletlen
hurokra juttatta Gyürkyt.
Amikor
eltûnt, úgy tûnt el, hogy a Dunának megy vagy legalábbis agyonlövi magát.
Mindenki tudta, hogy nem fogja megtenni, mivel Gyürky jó katolikus, s jó
katolikus ember üdvösségét veszélyezteti az öngyilkossággal.
Abban
sokan reménykedtek, hogy Gyürky meg se áll Amerikáig. Mi ezt se akartuk hinni,
mert Gyürky mindig hangoztatta, hogy õ jó hazafi. A jó hazafinak pedig
kötelessége itthon élni és halni, még a börtön árán is. Azután pedig nem minden
országban lel olyan hiszékeny plébánosokra s ugratható naivokra az ember, mint
itthon.
Szóval,
Gyürkyt elfogták, tehát Gyürky a mienk maradt.
Jól
van ez így, mert már-már feledve volt a Gyürky-ügy. S nagy erkölcsi kár egy
olyan társadalomra, mint a mienk, ha az ilyen Gyürky-afférok föl nem
kavarodnak. Halljuk csak, miket fog mondani Gyürky Ödön, ha ugyan merni fog
beszélni. Egy levelében például valami olyat írt, hogy a Zichyek kergették a
halálba, reméljük, hogy errõl is, de másról is lesz még némi mondanivalója
Gyürky Ödönnek.
Polónyi,
hír szerint, a keresztyén Magyarország restaurálására szánta magát. Apponyi a
kultuszminiszteri székben, s nagy erkölcsi föllendülés mindenütt. Van már
keresztyén-szocialista párt is. Nagyon nélkülözte volna az ország a Gyürky Ödön
kipróbált erejét.
Budapesti Napló
1907. december 24.
Ód.
|