|
Néhány
héttel ezelõtt a gyorsvonaton, Budapest és Fiume között csinált egy rossz
novellát egy fiatal író. Tegnap éjszaka a Hajós utca és a Gróf Zichy Jenõ utca
sarkán egy másik fiatal író ugyanilyet. Általában nagyon-nagyon divatba kezd
jönni fiatal írók között, mint irodalmi irány, az öngyilkosság.
Nem
tudom, mi elõl menekülnek: az élet elõl avagy az irodalom elõl. Az utóbbi
esetben még érteni lehetne õket, ha nem lehetne az életet irodalom nélkül is
leélni. S ha bizonyos volna, hogy az irodalom megér-e egyetlen életet is.
Ezek
a fiatalok húsz-huszonegy évesek, már hazulról és születésüktõl kezdve
érzékenyek. Álmuk a magyar, a budapesti irodalmi karrier. Belesóhajtanak a
kávéház füstös, párás levegõjébe éjszakánkint. S látni szeretnék a nevüket -
napilapok tárcarovatában. Õk se tudják, mint az idõsek közül is sokan, hogy
voltaképpen és legtöbbször itt végzõdik az irodalom.
Az
ismertség, amit a legügyesebb irodalmi karrier is adhat nálunk, semmi. A
pénzecske valamivel több a semminél, s alapjában kevesebb. És talán hallgassunk
szomorú, kebelbeli és pályabeli disznóságainkról.
De
a fiúk mindezt nem tudják tudni s nem bánják. Meghalnak azért, amiért s amitõl
el kellene menekülniök. Nem a halálba, de az életbe. Az életbe, mely hála
istennek nem csupa irodalom. Nem mulatság, de kibírhatóbb az irodalomnál.
Budapesti Napló
1907. december 25.
Ód.
|