|
(Ha
nekünk is volna egy Mommsenünk, mint volt Németországnak, ez a mi Mommsenünk
szomorúbb volna a németekénél. A németek Mommsenje, amikor halála elõtt
végignézett Európán és hazáján, megrémült. De a hite visszatért, és még meg
tudta írni végrendeletét, hogy csak egy veszedelme van a civilizációnak: a
fekete. Ha nékünk volna Mommsenünk, a mi Mommsenünknek keserû torkán megakadna
a szó. Írni is csak a fiának írna, aki okvetlenül a Szent Imre-egyesület tagja
volna. Annak is csak röviden, valahogyan ekképpen írna):
*
Szomorúan
hal meg az apád, kedves fiam, könyörögj az õ hitetlen lelkéért Szent Imréhez.
Nem miattatok aggódom: a famíliámra marad annyi, amennyibõl megélhet. Téged
pedig pláne nem féltelek, kedves fiam: tiétek, a tiéd a jövõ. Látom is, hogy
ügyesen csinálod a dolgodat, olvastam, hogy te is üdvözölted Apponyit. De lásd,
én, amolyan régimódi, vén szamár magyar vagyok. Nekem olyanok is fájnak,
amiknek fájdalmára talán sohase fognak már születni magyarok. Elõbb hal meg, s
talán meg is halt már az a Magyarország, amelyért mi a te korodban
lelkesedtünk. Az a Magyarország, legalább a mi álmunkban - Kelet Franciaországa
volt. S ezenfelül daliás mindenben, még a munkában s kultúrában is. Az én
generációmból, kedves fiam, még katolikus püspökök is olyanok kerültek ki, akik
Rómával hadakoztak. Az én idõmben talán több magyar volt, mint ma, mert akkor a
katolikusok is protestánsok voltak. Ma klerikális protestánsok is vannak s
ultra-katolikus zsidók. Elfogyhatott, fölivódhatott vagy nagyon elromolhatott
itt a magyarság. Már az én fiam is Szent Imrés és Széchenyi nevét hordja, ha
kell, ha nem kell, a száján. A demokrácia századában Magyarországon álmagyarságú
mágnások uralkodnak. És katolikus, szerzeteseket tartó, bigott és csalfa lelkû
mágnások. És papok és ispánok és sekrestyések és cselédek. Hiszen volt itt hiba
sok negyven éven keresztül, s nehezen, alig épült a mi álmodott
Magyarországunk. De ilyen gyors visszazuhanást még a Mefisztótól megkísértettek
sem vártak. Itt van, már azok vagyunk, de mindenesetre azok leszünk: Róma
melegágya. Az erjedõ, meleg trágya, mely a szent butaság és butítás számára
nõtteti a plántákat. Holott ennek a Magyarországnak elsõsorban meg kellett
volna maradnia - protestánsnak. Úgy protestánsnak, ahogyan a protestantizmus
életet és szabadságot jelent. Nyûgözõ múltunk, vagyontalanságunk,
nemzetiségeink, kevés kultúránk és Bécs miatt és ellen egyformán az
antiklerikalizmus lett volna az orvosság. A klerikális Ausztria mellett ma már
úgy kellene világolnunk, mint Európa egyik szemefényének. Mindennek reménysége
is meghalt, s nagyon szomorúan hal meg az apád is, kedves fiam. Te ezt nem
érted, de ne átkozd majd az apádat. Nem lesz okod rá: az apád hitvallása kiméra
volt, a tietek a biztos valóságos jövõ.
Budapesti Napló
1907. december 29.
Ód.
|