- A jubiláló
Péterfillérek -
Kiskarácsony
napján buzgó hangú körlevelet küldtek szét Magyarország római és
görög-katolikus püspökei. X. Pius pápa ugyanis ötvenéves papságának jubileumát
fogja ülni ez év szeptemberében. Szegény ünnep nem ünnep, tehát jubileumi
Péterfilléreket kérnek a magyar néptõl a püspök urak. „Ne maradjon ki senki -
írják õk - a szeretet e kegyeletes mûvébõl, s ki mit adhat, adjon.”
Az
Egyház kõszála, a pápa bizonyosan keveset tud Magyarország és a magyar nép mai
állapotáról. Mert különben külön pápai hírnököt küldene magyar püspökeihez s
kérve kérné õket, hagyják abba ezt a pumpoló hadjáratot. Viszont Andrássy
belügyminiszter sajnos, nem fog tudomást szerezni errõl az országos
sarcolásról. Mert amilyen szigorú ember a belügyminiszter, majd adna õ a
gyûjtõknek.
Pius
pápa nem fog tiltakozni, Andrássy nem fog szigorúskodni, s ami kevés fillér még
kerülhet magyar népünk izzadságából, kimegy Péterfillérnek Rómába. Koldusabbak
vagyunk a koldusnál, s nemzeti vezéreink éppen most adták el az unokáink bõrét
is Bécsnek. Egy rossz termés kell és lakatlanabb lesz ez az ország a Szahara
sivatagnál. Csak püspök és hitbizományos fõúr élhet és tud itt megélni. A nép
már arról is lemondott, hogy utódokról gondoskodjék: senyvedve kipusztul vagy
kimenekül Amerikába. Minden adó a népet sújtja, s a nagybirtokot kíméli. És ami
begyûl, az Bécsnek kell osztozkodásra és úri nyomorékok istápolására. Nincs
pénz arra, hogy a dolgozó emberek megpróbálhassák egy új Magyarország
kiépítését. Nincs pénz se gazdasági, se kulturális célokra, még iskolára sincs.
És most jönnek a püspökök, kisajtolják a nincsent is, s amit még
kipréselhetnek, elküldik külföldre.
Szívtelenebb
és üzletibb üzlet valóban nincs a klerikális pápizmusnál. Országokat le tudna
tarolni, népeket kiirtani, ha egy kis érdeke kívánja. Úgynevezett erkölcsi
institúciók között, mióta világ a világ, egyetlen se merte olyan bátran a pénzt
vallani mindenek fölött valónak. A Vatikánnak pénzért még a dogma se dogma, a
házasság se fölbonthatatlan, s nincs olyan bûn, melynek el nem engedné a poklot
és a purgatóriumot.
Magyarországon
még azt se volna szabad tûrni, hogy a püspökök küldjenek Péterfilléreket
Rómába. Amijük van, nem az övék, hanem mindnyájunké. Annak a pénznek ezer
szüksége és rendeltetése van itthon, a mi országunkban, a mi szerencsétlen
országunkban. Mondjanak misét, imát, amennyit csak mondani tudnak a pápáért. De
ne nyúzzák meg az Ég nevében és a Vatikán érdekében a magyar népet. Ne
csorbítsák azt, ami nemzet-vagyon vagy jobban mondva nemzeti ínség-tartalék.
És
volna még egy szavunk a püspökök körlevelének egy vakmerõségéhez. Azt mondja a
körlevél, hogy a Péterfillérek kamatja „a magyar nép nemzeti nagy adóságának a
pápák jótéteményeiért”. Hát ez több a többnél, mert ha van ország, mely
megfizetett és megszenvedett már a klerikalizmusért, mi vagyunk. Fizettünk érte
nyugalmat, vért, magyarságot, pénzt, földet, becsületet, jövõt. Fizettünk és
még egyre fizetünk, hiszen a Szent Atyának és az Egyháznak nincs még egy ilyen
fejõs tehene. Egy-egy katolikus püspökünknek több fizetése van, mint öt apró
király összeadott civillistája. Ez idõ szerint még a kormányzatunk is Bécsen
kívül csak Rómának dolgozik A szerzetes-herék száma egyre nõ, s itt befogadják,
eltartják három ország szerzetes barátjait. Mit akar még tõlünk a
klerikalizmus, mivel vagyunk még adósak?
Magyar szó 1908.
január 4.
(A.)
|