|
Az
a gyanúm, hogy Harden már elsõ pöre elõtt tudta, hogy lesz második pör is. Sõt,
az se valószínûtlen, hogy tudta elõre, mennyi fogházat kap. Németország
raison-ország, s ott még egy Harden is, de mindenki egy kicsit Vilmos császár.
Eltussolni
a dolgot a Harden cikkei után már nem lehetett. A császár tudta, hogy ez idõ
szerint nem túlságosan germanizál a világ. Tudta, hogy e botrány miatt minden
országból gúnyos arcok leselkednek.
És
a császár elõször is meg akarta mutatni, hogy Németország nem fél. Hogy
Németországban van annyi erkölcsi bátorság, mint Franciaországban.
Franciaország nevezetes arról hogy legrútabb fekélyeit önmaga operálja ki az
egész világ elõtt. A panama-ügy és a Dreyfus-ügy például világra és
örökkévalóságra szóló példák.
Németország
is megcselekedte tehát elõbb, mint Franciaország szokott[!]. De viszont
Németország mégis csak - német, császári és militáris. Büntetlenül nem szabad
hagyni egy embert, aki igazmondásával éppen a császárt kezdte ki és erõs
igazmondásával éppen a csúcsán kezdte ki Németországot. Hardent tehát
elrettentésül mégis csak el kellett ítélni.
Az
elsõ pörnél föltûnõ volt a császár szimpátiája Harden iránt. Ezért él nagyon
bennem a gyanú, hogy Harden elõre tudott mindent. Azt se kell elfelejteni, hogy
Harden nagyobb német talán Vilmos császárnál is. A német módszer pedig az,
amint ebben a pörben láttuk: „Kulturvolk is vagyunk ugyan, de elsõsorban
németek. Elég ideig voltunk költõk és filozófusok nemzete, most már a jövõért
és a világhatalomért dolgozó németek akarunk lenni. Olyan apró dolgok, mint
egyéni élet, emberiesség, igazság nem számítanak. A fõ, mindennél fõbb, hogy
Németország félelmes legyen.”
Ezt
Harden éppen úgy vallja, mint vallotta Bismarck, s vallja Vilmos császár.
Boldog, erõs nemzet, ahol az igazmondók is könnyû szívvel mennek börtönbe azért
a bûnükért, hogy igazmondásukkal ártottak nemzetük cézári céljainak.
Budapesti Napló
1908. január 5.
Ód.
|