|
- Intelem az
újságíróknak -
Budapesten
s egy kicsit mindenütt Magyarországon nagy lehetett és lehet az öröm. Miért
tagadjuk, titkoljuk, hogy észrevettük, látjuk az újságíró népszerûtlenségét.
És
éppen az a lap, amelynek van egy kis része-mûve az általános sajtó-undorban,
most meghurcolt ártatlan újságírókat. Jegyzõkönyvet közölt le, rendõri
jegyzõkönyvet, hogy annál biztosabban öljön. S olyan jegyzõkönyvet, melyrõl a
rendõrség kijelentette, hogy pszeudum. A Tarján-botránynak Tarjánnál s
mindennél fontosabb tanulsága ez.
Újságírók
állottak a pellengéren, akik ismerik a dörgést. Akik tudják, hogyan kell a
szerkesztõségekhez férkõzni s védeni magukat és ártatlanságukat. S mégis egy
bélyeges éjszakát kellett eltölteniök s érezni sokáig azt, hogy a
legigaztalanabb sajtóvádat is nehéz kiheverni.
A
konkurrencia, a szenzáció-éhség, az olvasók és újságírók rivális léhasága
közveszélyessé tették a magyar társadalmat. Az amerikai lincsen kívül nem is
ismerünk olyan intézményt, mint a mienk, mely magyar és új. A könnyû
fegyverzetû sajtó figyelés, higgadtság, megfontolás nélkül vádol és ítél.
Képzeljék
el ezek a most meghurcolt újságírók, mit okozhatnak olyan ártatlan embernek,
aki nem ismeri sem a sajtót, se[m] a módot, amivel a sajtóban való gyors
rehabilitáció céljából élni kell. Ez úgy járt, mint a néger legény, akirõl New
York valamelyik külvárosában elindult a hír, hogy megbecstelenített egy fehér
leányt. Hiába derül ki azután; hogy a néger ártatlanabb Szent Imre hercegnél, s
az a leány nem is élt soha, a néger már fölakasztva és halottan lóg. A bíróság,
mely különben is távol áll nálunk tudástól, élettõl és társadalomtól, ilyen
ügyet nem tud megreparálni, akármilyen drákói.
Õrizzék
meg az újságírók a Tarján-botrány e legnagyobb tanulságát.
Budapesti Napló
1908. január 21.
L.
|