94. NEHÉZ IDÕK. MIÉRT?

Akadozó lélegzettel, riadtan, nehéz idõkrõl panaszkodnak újra és megint Magyarország mai hatalmasai. Ostoba és lelketlen dolog ez, ha csupán csak taktika s az ország rémítgetése. Ha pedig igaz, akkor gyávaság és szomorú szemérmetlenség, mely büntetést érdemelne. Örömrivalgás közben két éve lesz immár, hogy nyeregbe kerültek. Hát ez lett az eredmény, idejutottunk volna, õk maguk vallják be, hogy baj van? Két évvel ezelõtt csakugyan nehéz idõket éltünk, dehát éppen azért jöttek õk, hogy a nehéz idõket megkönnyítsék. Beszéljenek világosan, ne pedig a rémítgetés gyermekes, borzasztani akaró hangján. Készül talán valami Magyarország ellen, avagy csak õk készülnek valamire? Mik azok a nehéz idõk, s miért nehéz idõk a nehéz idõk? Mert õk bizonyosan másra céloznak, többet gondolnak, mint az ország.

Ami szegény Magyarországot illeti, hát õ bizony érzi, hogy nehéz idõk járnak. Ami viszont bennünket illet, mi meg tudjuk mondani, hogy miért járnak nehéz idõk. Nehéz idõk járnak valóban, s õk az okai, a panaszkodók. Sokkal szerencsésebb lenne ma ez az ország, ha nem kap olyan talentumos kormányt, mint amilyent kapott. Európa minden mai kormánya eljárhatna Wekerléékhez tanulni. A Wekerle-kormány mûvészetté emelt egy kormány­tudományi ágat: a hatalom megtartásának a tudományát. Igaz, hogy éppen ezért lett kissé egyoldalú a mai magyar kormányzat. S igaz az is, hogy ettõl koldul az ország, ettõl az õ nagy mûvészetüktõl. Már óvatosan megpróbálta körülírni az õ talentumukat egy óvatos publicista. Elõször is a népük egy olyan kapisztránhad, mellyel sohse lehetne fölmenteni Nándorfejérvárt. Apponyi Albert valamikor pokoli gúnnyal vágta ki és bélyegezte meg a populus Bánffyánust. De mi volt érettségben, politikai iskolázottságban a populus Bánffyánus a mai parlamenti sereg fölött. Valóban, az ország kegyetlenül megjárta, amikor a populus Bánffyánust fölcserélte - a populus Apponyiánussal. A populus Apponyiánust úgy kezeli a kormány, hogy kiröpít egy-egy tervet. E tervek legszerényebbje is olyan, hogy Tiszáékat megölték volna legalább tízszer érte. A darabontokról ne is szóljunk, mert azok alázatos házõrzõ ebek valának. Mikor a terv kilökõdik, a populus Apponyiánust elönti a pulykaméreg. Most jön a kormány félhivatalos üzenete: önérzetes tagadás. A populus Bánffyánus, mely különben is már kiharagudta magát, mosolyogva megnyugszik. Az ország ijedt arca is mosolygósra, derûsre válik és mindenek a nemzeti kormány dicséretét zengik. Sokszor három hónap se telik el, s a kormány csakugyan elõlép a már elintézett tervvel. A populus Apponyiánus már ekkor nem tud újra dühöngeni, az országnak pedig már nincs káromkodó szava, csak sóhajtása. Azonban ez a sóhajtás erõs sóhajtás, és meghallják Bécsben. Megtudják belõle, hogy Magyarország kétségbeesett, elégedetlen, tehát a kormánya megbízhatatlan. Hazug, alakoskodó, ravasz politikájuk miatt így kénytelen a kormány egyre több bizonyságot fölkínálni a maga mindenrekaphatóságáról Bécsnek. De így lesz az ország, melyet a kormány még mindig hiteget, elégedetlenebb, s így Bécs egyre bizalmatlankodóbb.

Például: minden beavatott tudja, hogy Hoitsy Pál, Ugron Gábor, Kmety s a többi hoitsy, ugron s kmety igazán nem akarnak a kormánynak bajt csinálni. De a kormány Magyarország naivabb publikumának mcghódítására föllépteti õket magyar hõsöknek a delegációban. No most már mire jó ez a komédia. Bécs nem fog lelkesedni, s az országra megint egy kijózanodás vár. Hiszen beszéljünk csak õszintén: a Wekerle-kormány mindent meg akar és meg tud adni, amit Bécs kér tõle. Hát miért kell új és új komédiát csinálni a hatalomban maradásért, amely úgyis biztos, s a népszerûségért, mely egyszer úgyis végérvényesen szétfoszlik.

Itt van, ha kell, egy másik példa: a katonatiszti fizetések emelése. Mérget vehet rá bárki, hogy a katonatisztek megkapják a Wekerle-kormánytól és szívesen, amit több kenyérben talán jogosan várnak. Ám a Wekerle-kormány ravasz komédiázásából az a hasznunk van, hogy a katonatisztek, akik nem ismerõi a politikai taktikázásnak, biztosra fogják venni: Bécsnek köszönhetik a magyar kormány behódolását. A katonai kérdések folytonos függése idején így idegeníti el Magyarországtól még a magyar tisztet is a magyar kormány hatalmi és népszerûségi taktikája. Nyolcvan példát sorolhatnánk föl egy szuszra még, de fölösleges. A magyar kormány félhivatalos és negyedhivatalos lapjai nehéz idõkrõl panaszkodnak, s mi csak röviden akartuk megmondani, hogy e nehéz idõk miért nehezek.

Budapesti Napló 1908. január 31.

(A.)