99. AZ ÚJ KONTOK

Ugron Gáborék nem akarják siratni Carlos királyt, mert õk a vérben fagyott zsarnoknak sem tudnak megbocsátani. Ezek a magyar republikánusok páratlanul kemény vitézek, mind Kontok õk. Európa összes republikánusai elbújhatnak a magyar Kontok mögött. Mert lám Francia­ország is talán köztársasági ország volna egy kicsit. Brisson, a francia kamara elnöke ifjúsága óta változatlanul forradalmár. Hiszen maga Clemenceau miniszterelnök is állandóan s büszkén hangoztatja, hogy az õ politikája a nagy forradalom folytatása. Pichon külügy­miniszter pláne személyes ismerõse még a Rimler-idõkbõl Ugron úrnak. Azokból az idõkbõl, amikor Ugron úr föl akarta robbantani a hármasszövetséget. És Clemenceau, Brisson és Pichon nem haboztak kijelenteni, hogy a lisszaboni gyilkosságot egyetlen francia se bocsátja meg. Egy-két anarchista hajlandóságú szocialista képviselõ hiába próbált tiltakozni a francia kamarában. Brisson elnök kimondta a határozatot, hogy a kamara nagy többsége elítéli a gyilkosságot. És a História még se fogja megbélyegezni soha Franciaországot, hogy hûtlen lett a nagy forradalom hagyományaihoz. Franciaország parlamentje nem a portugál diktatúrát védte meg, de az emberi bestialitás ellen protestált. Franciaország a XVIII-ik század végén csinálta meg a maga forradalmát s ítélt királya fölött. De a XX-ik század Franciaországa már Soleilland-t, az emberi fenevadat sem öli meg. Mert embert ölni nem szabad még akkor se, ha ez az ember király és talán zsarnok.

Csodálkozunk hogy Ugron Konték legalább az új király miatt nem voltak könyörületesebbek a meggyilkolthoz. Ez a szegény, ifjú II. Manuel pedig milyen meghatóan fogadkozik. „Esküszöm, hogy a katolikus vallást és a királyság integritását meg fogom védeni.” És még ilyen fogadkozás se lágyítja meg a magyar klerikális republikánusokat. Talán a portugál Ugron Gáborok, a portugál Kontok könyörületesebbek lesznek. Mert egy elsikkasztani akart körül­ményre fölhívjuk ezennel a figyelmet. A spanyol és portugál forradalmi mozgalmakban nagy szerepe van a klerikalizmusnak. Annak a szélsõ klerikalizmusnak, melynek vezérei a jezsuiták. A jezsuiták pedig pláne déli és katolikus országokban valóságos fekete forradalmárok. A jezsuiták a királygyilkosságot is tudják menteni, ha ebbõl az Egyháznak haszna van. A legutóbbi spanyol választások idején a szélsõ klerikálisok szövetkeztek a legvörösebb repub­liká­nusokkal. A híres katalán mozgalomban a vezetés kezd kisiklani a republikánusok kezébõl s átmenni a klerikálisokéba. A portugál forradalom úgyszólván testvére, sõt némileg szövet­ségese a katalán mozgalomnak. A Pyrenei félsziget két lehanyatlott, forró, vad, katolikus országában játszva találkoznak a legnagyobb ellentétek és ellenségek. Carlos királyt a szélsõ klerikálisok talán még jobban gyûlölték a republikánusok- sõt anarchistáknál. Modern, fölvilágosult fejû ember volt, sok hibával, talán nem uralkodásra termett, de ezt a sorsot nem érdemelte meg. A szegény Manuelt kioktatták, hogy kiket kell leginkább kiengesztelnie, s azért esküdözik most a klerikálisok kedvére. Kérdés, hogy a portugál klerikálisok megengesztelõdnek-e. Íme a magyar klerikálisok kemények, s nem sajnálják Carlost, ami egy kicsit embertelenség, botrány is és megint nem használ a világ elõtt Magyarországnak.

Hanem, új Kontok, kemény magyar republikánusok, hadd lássunk már itthon is egy kis férfiasságot. Portugália mégis messze van, s Bécs egészen közel. Még a magyar népnek se fog imponálni, ha az õ Kontjai egy holt portugál királlyal szemben vitézek és kérlelhetetlenek. Eddig, két év óta azt láttuk, hogy Ugron Kontéknál soha még fejedelem hûségesebb lakájokat nem szerzõdtetett. Be furcsa republikanizmus ez a klerikális republikanizmus, s be furcsa Kontok ezek az új Kontok.

Budapesti Napló 1908. február 5.

(A.)