|
I.
Egy szép torna
Franciaországban
a Dreyfus-ügy egy nagy politikai istenítélet döntõ ügye volt. Valami olyan nagy
rendszerváltozást hozott, mint nálunk a koalíció gyõzelme. Természetesen ez a
hasonlat csak a fordulat nagyságát jelenti s nem a minõségét. A nagy pörben két
nagy francia intellektus került szembe: Anatole France és Jules Lemaitre.
France Dreyfus, Zola és az igazság mellett, Lemaitre a másik párton. Res
iudicata est, azok gyõztek, akik hittek az igazságban. Erre Jules Lemaitre tíz
fölolvasást tartott néhai Jean-Jacques Rousseau-ról. Õ benne kereste meg a mai
individuális emberszörnyeteg õsét, ahogy õ a modern embert nevezi. Anatole
France pedig fogta magát s megírta Jeanne d’Arc élettörténetét, mely most
jelenik meg könyvalakban. A francia nacionalistáknak olyan szentje Jeanne
d’Arc, mint a francia szabadgondolkozóknak s új humanistáknak Jean-Jacques. És
ha Lemaitre-ék kötõdnek, Anatole France még írni fog néhány könyvet az õ
kedveseikrõl. Íme, a nagy kultúrának egy apró, de csodaszép jelensége. Nálunk,
állítólag, az egyetlen Mikszáth, aki a nagy fölfordulás után irodalmi
elégtételt akar venni. Megírja a szabadelvû éra korrajzát Magyarországon, ha
megírja. Melyik koalíciós írástudó, ha van ilyen, mer kiállani tornára, ilyen
tornára? Nálunk a koalíciós gyõzelem egyszersmind az ideák elföldelését is
jelenti. Ha a hatalom megvan, senki se gondol itt arra, s talán joggal, hogy az
intellektusnak is adni kell valamit.
II.
A pápai grófok
Egy
francia lap pikáns történeteket közöl arról, hogy és mennyiért adják a pápai
grófságokat és hercegségeket. X. Pius elõször puritán akart lenni. De késõbb
rájött arra, hogy a Vatikán nem mondhat le a nemesítések jövedelmérõl.
Franciaországban kelt el eddig a legtöbb pápai grófság. Itt tudniillik a
köztársaság nemigen ad ilyen címeket. Most legutóbb is egy francia pénzember
pápai grófságot vásárolt ötvenezer frankért. Mire a diploma megérkezett, a mi
emberünk meggondolta magát. Kétszer annyiért hercegséget is kapott volna. És
beküldött még ötvenezer frankot, s megkapta a hercegséget. Érdekes, hogy a
hatvanas, hetvenes, nyolcvanas, sõt kilencvenes évek magyar intelligenciája
szégyellte volna, hogy pápai nemességet fogadjon el. S az idõk jele, hogy ma
már jelentkeznek az új és új magyar pápai grófok. Nagy konkurrenciát fognak
csinálni õ felsége személye körüli minisztériumának.
III.
A drága bölcsõ
Vilmos
császárnak mégiscsak vannak néha szép gesztusai is. Nemrégiben egy Szász-Kóburg
hercegnek fia született. A herceg nagyon megörült a gyereknek, s örömében olyan
bölcsõt rendelt, melyhez csak finom csipke ötezerötszáz márka árú kellett. De
megtudta ezt a császár, s szigorú levelet írt a hercegnek. Csak azt kérdezte
meg a levélben többek között, tudja-e a herceg, hogy ennyi pénzt sok elõkelõ
német hivatalnok fizetésnek kap egy teljes esztendõre? És megkérdezte azt is,
hogy kinek kell ez a sok csipke? A gyermeknek, aki esetleg meghal, mielõtt
sejtené, milyen drága csipkés bölcsõben feküdt? Avagy a szülõknek, akik
tudhatnák, hogy nem minden herceg hal meg csipkék között, akit csipkékre
szültek? Hogy a Szász-Kóburg herceg mit válaszolt a levélre, arról nem szól a
krónika. Csak az valószínûtlen, hogy a herceg a csipkéket odaajándékozta volna
székvárosa lelencházának, egy lelenc-gyermek bölcsõjének díszítésére.
Budapesti Napló
1908. február 13.
Ód.
|