103. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A Chaulnes-Shonts nász

Amerikára, a milliárdosokéra, mostanában igazán rájár a rúd: éppen ma is lakodalom van New York híres ötödik avenüjén. Ezúttal francia mágnás esküszik örök hûséget az amerikai millióknak: egy Chaulnes herceg veszi nõül Shonts Theodora kisasszonyt. Amerikában olyas valami lehet a gazdag hölgyek mágnás-éhsége, mint a krach: ha valahol beáll, terjed, mint a tûz. Igazuk van azoknak a szigorú yankee-knek, akik törvényt akarnak hozni az amerikai nõk költséges boldogsága ellen. De Európának is mozognia kellene, legalábbis ott, ahol demok­rá­cia és kultúra uralkodnak. Franciaországban nagyon sokszor az Amerikából kapott hozomány­ból csinálnak feudális, klerikális politikát a mágnás urak. Boni de Castellane, a Gould-leány exférje, egy választásra félmillió frankot költött el. Szóval, az amerikai milliók konzerválják és nyakán tartják a demokrata társadalmaknak a mágnásokat. Magyarországon ugyan nemigen értik ezt az emberek, de ezt a kárt sok ezer millió dollárral se lehet fájdalomdíjazni.

II.

A háború és a nyomdászok

Az ötlet Angliában termett, bizarr, mulatságos, de talán csak egyelõre, egy-kétszáz évig. Egy angol publicista azt az orvosságot találta ki a háborúra, hogy a nyomdászok, a szedõk lépjenek sorompóba. A modern háború egy véres, monstre üzleti trükk, mely jobban rá van utalva a nyilvánosságra, mint a színház. Ha tehát a világ összes nyomdászai kijelentik és megtartják, hogy háborús híreket nem szednek ki, megbukik - a háború. Ötletnek csinos, de megvalósítani majd csak akkor lehet, ha beteljesedik az a másik, szintén csinos álom, amikor az államok szerkesztõségi nagykövetségekkel és hírlapírókkal képviseltetik magukat.

III.

A pittsburgi korcsmáros

Egy pittsburgi korcsmárosról hallottam ma megható és gyönyörû történetet. Szilágysági, magyaros oláh ember, aki amerikai leányt vett el s ma már tökéletes yankee. Jött a nagy krízis s csak Pittsburgban és környékén sok-sok ezer magyar maradt kenyér nélkül. Ezek a szegény ördögök elmentek egy utolsó italra korcsmáros földijükhöz. A korcsmáros pedig kiválasztotta az õ falujából s környékérõl valókat. Voltak vagy negyvenen-ötvenen, s így szólt hozzájuk, mikor egymás között voltak, a korcsmáros:

- Miért mennétek haza kegyelembõl, nyomorúsággal a nyomorba? Hiszen tudjátok, mi vár benneteket otthon, ugye? Itt mégis csak másként van, itt még a nyomorúság sem tart örök idõkig. Földiek vagyunk, majdnem rokonok, nálam kaptok enni, inni, amíg munka kerül. A pittsburgi korcsmáros nem gazdag ember, s amit tett, nem spekuláció. Negyven-ötven embert tart étellel, itallal már öt hónap óta, talán bele is pusztul. Bár csak tanulna tõle a magyar állam, s ezt mondaná a kivándorlóknak:

- Ne menjetek ki, hiszen künn nincs munka, s én segíteni akarok rajtatok. Addig is, míg munkához juttatlak benneteket, ami nekem, államnak, kutyakötelességem, négy-öt hónapig kaptok enni, ha nincs munkátok.

Azonban a magyar állam egyike a világ legrosszabb vendéglõseinek.

Budapesti Napló 1908. február 18.

Ód.