|
I.
Nincsenek már royalisták
Szegény
Carlos királyról tíz év múlva talán még a portugál iskolás gyermekek se fognak
sokat tudni. Íme, a francia royalista lapok könnyeket hullatnak, hogy XVI.
Lajos halálának évfordulóján egyre kevesebb ember gyászol. Évtizedeken át a
híres Saint-Germain-L’Auxerrois-kápolna alig tudta e napon befogadni a gyászoló
fekete arisztokráciát. A „tiszta” arisztokráciát, ahogy magát nevezi a régi Bourbon-nemesség.
S néhány év óta egy-két mágnás jelenik meg a gyászmisén, ezek is inkább csak
szokásból. Nincsenek ma már royalisták - csak az eleven királyok számára.
II.
Nem nemes testõrtiszt
Poroszországban
csoda történt, kineveztek testõrtisztté valakit, aki nem nemes. Ez
Poroszországban valami olyan nagy dolog, mintha nálunk kamarásnak neveznék azt,
aki legföljebb csak udvari tanácsos lehet. Úgy látszik, hogy demokráciában már
Poroszország is megelõzte Magyarországot. Ám az is lehetséges, hogy ennek a kinevezésnek
nem demokrata oka van. Berlinben az udvar körül, a testõrtiszt urak között is
egy idõ óta egy nagy félreértés lett úrrá. Elõkelõ urak, testõrtisztek is azt
kezdték hinni, hogy udvari uraknak szeretniök is másképpen kell, mint másoknak.
Most Vilmos császár valószínûleg azért fog néhányat bevinni közéjük a nem
egészen degenerált polgári osztályokból, hogy ezek az uraknak - példát adjanak.
III.
Aki sokszor hal meg
Alig
van még élõ ember, akinek annyiszor kelt halálhíre, mint Bécs kedves
Luegerének. Nem hiában, hogy sokan féltik és sokan utálják ezt a hírhedt
embert. Az utolsó halálhírt már majdnem mindenki elhitte. Luegerért
nyilvánosan, egy bécsi bálban egy asztmás fõherceg ürített poharat. Az asztma
egy kicsit a halál kutyájaként ismeretes, s az emberek azt hitték, hogy ez a
köszöntõ rosszat jelent. S íme Lueger ezt is kibírta, annyi halál után most se
halt meg, könnyû annak ilyen sokszor halni meg, aki olyan ügyesen tudta a maga
életét kormányozni.
Budapesti Napló
1908. február 29.
Ód.
|