|
(Fényes Samu
Zarathustra fordítása)
Hegyek
körül dagadnak, emelkednek a hullámok, s csak az Isten, akit te megöltnek
hittél, Zarathustra, volt kegyes hozzád. Mert különben úgy jártál volna, mint
az, akit nagyon gyûlöltél, s akibõl Messiás lett. Eljött volna a te Pál
apostolod is, s ma vallást hirdetnének a te nevedben. Milyen jó, hogy él az
Isten, aki az alázatosak, eltiportak és együgyûek szegény, jó istene. A csolnak
nem száraz már, de kevesen ülnek benne, s hegyed csúcsától még messze van,
Zarathustra. Morajlik a mindenség és az emberi szív, már alig van valami a
Tegnapból és megzápult a Ma. Sokasodnak a vitriol-lelkek, s marják, eszik a
régi aranyokat és hiteket. Akik vénségben és erényben sínylõdnek, földöntõdnek
Zarathustra szerint már elõbb-utóbb. Testvéreim, vigyázzunk arra, mit mondott
Zarathustra, s ne engedjük Nietzsche Frigyest földönteni, míg bálvány nem lesz
belõle is. Ha õ nem lett volna, talán sokan nem volnánk, de ha volnánk, mi
volnánk az eldobott mankók, melyeket még tûzre se vetnének. Õ volt az elsõ nagy
alkotó, aki rombolásával megalkotta a mi bátorságunkat. Óh, bár egy hatalmas
férfiú akadna közöttünk, aki megtalálná a maga méltó asszonyát is. Óh, csak
megteremne, aki Nietzsche után jön, az Igen és Ámen kategórikusa. Aki csak a
kisujját nyújtaná be a szívünkbe, s ettõl már nevetõ oroszlánok lennénk.
Testvéreim,
csak annak van joga Nietzschét úgy szeretni, aki olyan nehezen találkozott
vele, mint én. Már tizenkilenc éves voltam, s még mindig csak azt éreztem, hogy
valakinek az árnyéka vagyok. Bambán futottam valaki után s a nevét is Öregh
Jánostól hallottam elõször, aki Debrecenben professor philosophiae. Csak annyit
mondott róla, hogy Nietzsche bolond volt, s meghalt agylágyulásban. S nekem az
elfelejtett der-die-das sem volt akadály, hogy tudatlan árnyékából tudatos
árnyéka legyek. Testvéreim, bízzátok szíveteket az éjszakára, ha a szívetek
nagy és szomjas, mint a jóféle spongya. Megtelik az harmattal harmattalan
éjszakán, és harmattal telik meg, ha moslékos dézsába dobják is. Vigyázzatok
testvéreim: megundorodni nem elég, sem megvetni, sem gyûlölni. De mindegyik
több, mint ostobán szeretni, s ha valaki úgy érzi közületek, hogy többet kíván,
mint a szeretet, már a Nietzschéé. Mi volt õ, próféta, bölcs, költõ, bolond, mi
volt õ, testvéreim? Igazakat mondott, avagy megrázóan hazudott, mivel igazság
úgy sincs, s hazudni csak megrázóan szabad? Mi volt õ, testvéreim? - eh,
szamárság a kérdés, õ az új ember volt, te meg én, s legfõbbképpen egy Õ, aki égi
ragyogású, de bizonytalan.
Õ
volt a Szellem, az Értelem jó táncosa, aki sírva is csuhajgatott, s rogyásig
táncolt. Nekünk már könnyebb mernünk, mert õ éppen úgy megpecsételte a
tanítását, mint az, akit gyûlölt. Akit Nietzsche gyûlölt, azt az alázatos Érzés
-, õt, Nietzschét pedig a fékezhetetlen Értelem vitte föl a Kálváriára. Óh
testvéreim, nem jó dolog Kezdetnek lenni, akár kegyes zsidók, akár kegyetlen
germánok vagy pogányok vagyunk. Õ, az értelem Krisztusa, szerencsés a jövendõre
nézve azért, mert sokféle értelmû. Akiket mindenki egyformán ért, kerüljétek
azt, mert vagy politikus, vagy színész. Õ táncolt, a feje tetején is táncolt, s
csak annak az agya tud messze fényleni, aki táncolni így is tud. De mégis talán
költõ volt, akiktõl legjobban megcsömörlött, mert a saját fajtája. De nem volt
békítõ költõ, mert ezeket különösen utálta: csak azokat a költõket szerette,
akik új költõi hasonlatot, tehát új Istent hoztak. Õ önmagát hozta, ez a
Nietzsche Frigyes, új költõi hasonlattal, új Istennel jött. Szeressétek õt,
testvéreim, s ezerszer jobban szeressétek, ha magyarok vagytok.
*
Fényes
Samu lefordította magyarra a Nietzsche Zarathustráját. Veszik, keresik, talán
el is kapkodták már a magyar Nietzsche-könyvet. S ez nagy dolog, mert azt
jelenti, hogy a nix-dájcsemberek között hódít Nietzsche. Úgy kellett történnie,
de mégis dicséret annak, aki ezt megérezte. Fényes Samu a nemesebb fajtájú
hasznos emberek közül való. Talentumán s nagy munkabírásán kívül van egy
mindennél több kvalitása: majdnem tudományosan, hatóan s széles rétegek számára
kiérzi az idõbõl, mi kell. Kellett magyarul tolmácsolni már Nietzsche
legnietzscheibb mûvét. E példátlan félázsiai társadalomban, amely a mienk,
sohase volt szükségek, furcsaságok és dokumentumok születnek. Ilyen például az,
hogy itt nagyobb szerep vár az intellektuálisokra, mint bármely más országban.
A kalandoroktól vezetett tömegekkel itt aligha fog egyhamar megbirkózni a
szocializmus. A polgári radikalizmus úgyszólván meg se született. A
konfesszionális szabadgondolkozás semminél alig erõsebb, s a szabadkõmívesség
leleplezett mumus. Talán csak Olaszországban van egy csöppet hasonlatos
helyzet. Ott is az intellektuálisokra, franciásan intellectuelekre vár az a
feladat, melyet sokkal alacsonyabb fejlõdésû társadalmi típusoknak illett volna
megoldaniok. Mellékesen szólva ezek a minden országok intellectueljei olyan
nagy szerepû valakik, mint egykor a humanisták voltak. Egy szerencséje van
Magyarországnak, hogy amikor Spanyolországgá készül lenni a betelepített
klerikalizmussal, már itt van egy harcias intellektuális tábor. Ezt a tábort,
ennek jó részét, erõsíti meg a Fényes Samu fordítása. Nietzschérõl lévén szó,
talán mindenki sejti, hogy a Fényes Samu fordítása sem az igazi Nietzsche. Õ
lefordíthatatlan, kiszakíthatatlan abból a nyelvbõl, melynek zengése adta neki
még a legszebb értelem-mámorokat is. De Fényes megértõ talentum, meg tudja
értetni magát, poétás ember és szépen beszél, ír magyarul. Akik az eredeti
Nietzschéig nem juthattak, de Nietzschét szomjúhozzák, Nietzschét fogják kapni
e fordításban. Õ maga, a Mester se akart és vallott többet, ha arra gondolt,
hogy kik fogják az õ igéjét hallgatni.
Budapesti Napló
1908. március 5.
Ady Endre
|