|
I.
Amit Robespierre mondott
Sardou
Robespierre-jével ajándékozta meg Somló Sándor ízlése a jó magyar publikumot.
Ha már így történt, legalább annyi hasznunk van, hogy a magyar lapok sokat
írnak Robespierre-rõl. Az igaziról, a históriairól s nem a Sardou-éról, akinél
gyöngébb színpadi kreatúrát még Somló sem alkotott. Nos tehát, mi is
fölfrissítünk valamit az igazi Robespierre életébõl. A jóléti bizottság elõtt
sokan panaszolták, hogy a hadseregek piszkot és pestist hagynak maguk után.
Tessék elképzelni egy mezõt, ahol százezer ember egy hétig tanyázik. Most
tessék elképzelni, hogy szemben e százezerrel másik százezer ugyanazt
cselekszi. Robespierre azt indítványozta, hogy minden harcba induló sereg
nyomában sertéskondákat hajtsanak. A francia katonák között még ma is él egy
gonosz közmondás. „Tábornok lesz belõle, ha meg nem eszik útközben a
Robespierre disznói.” De nem tréfa ám a Robespierre mondása, hanem filozófia.
Ahol hadseregek indulnak el s csata várható, ott legyenek a disznónyájak.
Gondoljunk csak a magyar politika legutóbbi harcias idejére. Milyen
egészségtelen volna most a levegõ, ha a vezérek maguk után ki nem rendelik
azokat, akik fölfalták a harctér maradványait.
II.
Delcassé és Aehrenthal
Egy
cinikus, de bölcs francia újságíró, Harduin, errõl a két emberrõl elmélkedik.
Még emlékezetes dolog, hogy most három éve egy hajszálon múlt a háború
Franciaország és Németország között. Delcassé, a francia külügyminiszter,
valami olyat csinált, amire senki se kérte föl. Szövetkezést Németország ellen,
mely kis buzgóságát talán egy új Sedannal fizeti meg a francia nép. Ugyanezt
cselekedte, hogy Harduin szavaival éljünk, „a másik állat is”. Budapesten
például az emberek sok mindent kérnek. Olcsóbb lakást, kevesebb adót, jobb
élelmezést, de Balkán-vasutat senki. Ám Aehrenthal Balkán-vasutat akart, s ezt,
akármi fog történni, drágán fizetjük meg. Azért kellenek tudniillik olyan
fenenagy méltóságok, mint a miniszterek, nehogy a népek jódolgukban kibújjanak
a bõrükbõl.
III.
Teherán, automobil, bomba
Volt
egy ismerõsöm Párizsban, a Sorbenne-ra járt, khánnak mondta magát s költõ volt,
mint minden betûvetõ perzsa. Ez az ifju khán azt állította, hogy az õ családi
kastélyuk éppen ott van, ahol valamikor a Bábel tornyát építették. Ez az én
furcsa ismerõsöm jut az eszembe, amikor teheráni táviratokat olvasok. A sah
automobilba ül, s a perzsák bombákat dobnak az automobil elé. Íme a hõsök,
költõk és kertészek országa semmivel se jobb, mint Portugália. A kultúra
gyalázatosan nivellálta már az egész ismert világot. Már Keletrõl se jön
világosság, csak utánzás, plágium. Sõt, Perzsiában is, akárcsak Portugáliában
megadták az alkotmányt is. Azért természetesen, hogy legyen mit fölfüggeszteni.
Voltaképpen majdnem minden országban ezt a célt szolgálja az alkotmány. Én úgy
sejtem, hogy nemcsak a fiatal khán kastélya helyén épült a Bábel tornya. Ahol
csak ember él és lakik, mindenütt a Bábel tornya helyére építkezett.
Budapesti Napló
1908. március 6.
Ód.
|