|
I.
Edisonék és - Gyulaiék
Edison
majdnem a sírból jött vissza, s azt mondja: nem tud addig meghalni, míg a
földön nagyobb nem lesz a gyorsaság. Egy új típusú automobilt akar ajándékozni
még a világnak, villámos erejût, nagyon olcsót. Egy új automobilt, amely
erõlködés nélkül kétszer gyorsabb volna, mint a mai leggyorsabb gépkocsi. S
Edisonnal egy idõben egy híres francia föltaláló azt ígéri, hogy csekély két év
múlva olyan kormányozható lég-automobilok lesznek, melyek óránként kétszáz
kilométert repülnek legalábbis. Eközben pedig a régi Európa szeretné, ha az
emberek úgy éreznének s élnének, mint ötszáz év elõtt. Magyarországban is ma
már, Beszterce-Naszódban is, telefondrót röpíti a szót, s ugyanekkor a reánk
csücsült reakció azt kívánná, hogy Pázmány Péter káplánjaival gondolkozzunk
egyformán. Sõt, az egykoron lucidus fejek is megzápultak: Párizs fölött a
kormányozható léghajó kereng, Budapesten automobilok száguldoznak, s Gyulai Pál
egy kis esztendõvel ezelõtt elégiában fakadt ki a bicikli ellen, ami már
nemsokára olyan ritkaság lesz, mint a gyaloghintó, avagy a korát megértõ
akadémikus.
II.
Blanc, Marquet és Budapest
Blanc
úr tudvalevõleg Monte-Carlo császárja, s Albert fejedelemnél is urabb ura Monacónak.
Marquet ur Ostendének és vidékének volt a Blanc-ja. Mind a két úr a
szerencsejátékon szerzett milliókból milliókat áldozott országocskája
díszítésére. Azután mûvészetekre, humánus célokra, satöbbi, satöbbi. Történt,
hogy Marquet úr Párizsban is játékbarlangokat állított föl. Ezeket a helyeket a
francia kormány beszüntette, s Marquet urat megbélyegezte. Azután a belga
kormány is kellemetlenkedett Marquet-nek, mire Marquet elhatározta, hogy
visszavonul. Ezt ma már fél Belgium sajnálja, mert Marquet úr zseniális és
gavallér ember. Sok mindenre gondolt Marquet úr, Korfu szigetére, Abbaziára, a
Margitszigetre. Sehol se akarták, hogy megalapítsa Monte-Carlo riválisát.
Budapest ugyanis a világ legjátékosabb városa, de szemérmes. Nem akarja, hogy a
játékból egy pár millió évenként Budapest szépítésére, mûvészetekre s
jótékonyságra kerüljön ki. Lehet, hogy az idegenforgalomtól is félti magát ez a
szép magyar metropolisz. Isten ments, hogy mi gáncsoljuk, ha Budapest nem akar
világhírû játékfészek lenni. De akkor azután ne lenne titkosan rosszabb
Monte-Carlónál. Mert Marquet úr legalább szabályozná, ami most pokoli,
összevissza és végzetes. Azonban mindezt csak egy újdonság kedvéért írtuk ide.
Marquet úr összevásárolta a monacói részvények közül mindazt, ami összevásárolható.
Harcot üzent Monte-Carlo császárjának, Blanc úrnak. Tehát a Monte-Carlóba
sûrûen zarándokló magyarok esetleg már a jövõ évben nem Blanc úrnál, hanem
Marquet úrnál hullatják el aranyaikat Monte-Carlóban, miként azt Ostende-ben
tették.
III.
Ami Kassán történt
Ami
Kassán történt, az úgy hirtelen nézve közönséges, banális, utcai zenebona. A
garázda katonákkal nem bírtak természetesen a rendõrök, akik csak polgárokkal
szemben tudnak mindig hõsök lenni. Kivonultak a csendõrök, akik egy nagy mélyértelmû
koncepció szerint a hadsereg „szerves kiegészítõ részét képezik.” A vége mégis
az lett, hogy a rendõrök és csendõrök fölött gyõztek a katonák. S ez nem is
történhetik soha másképpen egy militarista országban. Vegyük végre tudomásul,
hogy Magyarország még akkor is megszállott tartomány volna, ha a katonákat
magyarul vezényelnék. Amiként minden feudális, militarista szervezetû, elmaradt
ország - megszállott ország. Képzeljük el, hogy egy részeges cseh
puskamesternek tisztté nevelt s kardját Magyarországban csörgetõ fia micsoda
pokoli gúnnyal nézhet a mi egész polgári berendezésünkre. Bíróságainkra,
hatóságainkra, rendõrségeinkre, egész kormányzatunkra. Hiszen ha egy kis tüzes
aratósztrájk van, ha az utca megmozdul, sõt ha egy nagy tûzvész támad, már akkor
õk, a katonák foglalják el a teret. S akkor coki az egész civilbagázs, civil
rend, civil tekintély. Ha a társadalmi élet egy komolyabbat lüktet a
kelleténél, már akkor minden nem demokrata országban a katona az úr. Ez történt
Kassán, ez történik mindenütt, s jó dolog azt el nem felejteni, hogy mi szegény
civilek csak azért vagyunk, hogy legyen a katonáknak matériájuk, amikor
hõsiességüket gyakorolni vagy kipróbálni akarják.
Budapesti Napló
1908. március 25.
Ód.
|