|
I.
A Heine igazsága
Az
ember Magyarországon él, ahol voltaképpen csak grófoknak lehetne és szabadna
élniök. Ennélfogva az ember néha keserûségében úgy összezavarodik, hogy néha
már nem tudja, kit szidjon. Ilyenkor régi, kipróbált s könnyen jövõ szitokkal
természetesen a zsidót veszi elõ az ember. Van Heinénak egy gyönyörû mondása
arról, mit tennõnk, ha az utolsó néhány zsidó élne. Egy-két ittveszett,
halálraszánt alak abból a fajtából, amely Krisztust adta, s a keresztyén
kultúrát csinálta. Nyilván úgy tisztelnõk õket, meghatottan, rettenetesen,
mintha háromnegyedistenek volnának. Szerencsére azonban egy-kettõnél több
zsidó van a világon, s bár öreg fajta, nem akar elpusztulni. Azért szerencse
ez, mert a Heine igazsága kissé változott értelemben beválik. Ha bú van, baj
van, van, akit elõrántsunk. Például ma olvastuk a magyarországi néppárt lapját.
Ez a lap elújságolja, hogy ötven szociáldemokrata gyûlésen szinte hetven zsidó
szónok beszélt. A szociáldemokrácia csakugyan nagy ellenség. A
szociáldemokrácia csakugyan nagy probléma, s nálunk nagyobb, mint bárhol. A
néppárti lap elintézi is, íme mindenki láthatja, hogy a szociáldemokrácia -
zsidó nyavalya. Német-, Francia- s Olaszországban együtt nincs harmadrész annyi
zsidó, mint nálunk, s van százszor erõsebb szociáldemokrácia. De ez mindegy, a
fõ az, hogy nekünk van elég zsidónk, akikre rákenhessük azt, mit joggal vagy
jog nélkül nyavalyának tartunk.
II.
A morbus Hungaricus
A
kiütéses tífusz, melyet valamikor Magyarországból ismert meg, s morbus
Hungaricusnak keresztelt el a tudós Európa, most követi az Amerikában munka
nélkül maradt, kivándorolt magyarok példáját: hazatért. A morbus Hungaricus itt
van, itthon van, elhelyezkedett, s egész bátran lehet akár tudományellenesen is
- éhtífusznak nevezni. Titkoljuk is, szépítjük is, de a baj nagy, s annyi
plakátot nyomatott már róla Boda fõkapitány, amennyinek az árából egy jó
berendezésû kórház kitelne esetleg. S a hivatalos személyek vigasztalják:
nyugtatják Budapest úri népét. Ne tessék félni: csak a szegényebb „néposztályt”
szereti ez a nyavalya. Odamegy csak, ahol egy szobában húszan szívják a
dögletes levegõt. És Budapest úri népe tényleg nem olyan nyugtalan, mint az
ember ilyen járványról hinné. Hiszen végre is a szegényebb „néposztály”
veszedelme a veszedelem. Ebbe szépen beletörõdünk, a szegényebb „néposztály”
nekünk se ingünk, se gallérunk! Ez a rettenetes morbus Hungaricus régibb és
rettenetesebb a másiknál.
Budapesti Napló
1908. március 29.
Ód.
|