Prohászka
Ottokár afféle új Tomori, aki karddal, buzogánnyal jobban szeret bánni, mint
füstölõvel. Kár, mert Székesfehérvár püspöke okosabban tenné, ha a kaptafánál,
azaz saját szerszámánál maradna. Õ azonban az Evangélium nevében gyakorta
fegyvert ránt, s ebbõl nincs üdve az Evangéliumnak. Minap is fogta magát
Prohászka Ottokár, s a klerikális morálról és világfelfogásról pufogott ékes
pufogással. Látható volt, hogy az új humanista apostolokat akarja modern
fegyverekkel tönkresilányítani. Mi nem vagyunk a népboldogítók és kóbor
próféták mindenikének barátja. De egyet tudunk, hogy ezek az emberek szinte
mindannyian szerelmesek az emberiségbe. Ennél több, nagyobb és szebb érzelem
manapság nincs, s illõbb sincs az Evangéliumhoz.
Baj
volna, ha a magyar társadalom hagyományos és érthetõ maradisága a Prohászkák
malmára hajtaná a vizet. Baj volna, ha a magyar társadalom a Foreleket hamis
apostoloknak venné a Prohászkák elõnyére. A sajtó jó része még egyelõre nem
esett bele ebbe a hibába. Panaszkodik is az Alkotmány, hogy a lapok többet
írtak Porelrõl, mint Prohászkáról. Azonban, sajnos, a mai magyar sajtó
állandóságában nem nagyon bízhatunk. A politika hozzászoktatta õket az
elvtelenséghez; s félõ, hogy társadalmi kérdésekben se sokáig lehetnek
szabadok. Pláne a mai reakciós politika éppen a társadalom megmaszlagolásán
dolgozik látszólag apró ügyekben is.
Szóval:
tiltakoznunk kell az ellen, hogy a Prohászkák a klerikális Krisztus és
Evangélium nevében álljanak a társadalomjavítók elé. A klerikálisok Krisztusa a
meghamisított Krisztus, s a klerikálisok evangéliuma a megmásított Evangélium.
A modern társadalom kétségbeesetten, sóváran keresi az új diszciplínákat. Õrült
veszedelem, hogy ugyan sok helyen ezt a keresést a maga hasznára használja ki
az Egyház és a klerikalizmus. Holott az igazi Evangéliumban benne vannak azok
az új diszciplínák, melyeket a modern emberiség keres. Benne van a szabadság, a
fejlõdés, az élet és az emberiség hite és szeretete. Az új moralisták sem
tudnak nekünk egyebet tanácsolni, de azért hallgassuk meg õket. A
legzavarosabb, de jóhiszemû társadalmi apostol se okozhat annyi kárt, mintha
kényelembõl a Prohászkák életmagyarázatát s morálját fogadjuk el. Az õ moráljuk
az, hogy az emberiség húzza meg magát, s ne óhajtson szerencsésebb, boldogabb
lenni. Az õ moráljuk az, hogy a fene egye meg a testünket, a lelkünk pedig az
övék. Ezt a tanítást a mi Krisztusunk s a mi Evangéliumunk megcáfolja, sõt
tiltja. Az Evangélium lelke szerint az ember szabad s az embernek állandóan
fejlõdnie kell. A fejlõdés útja nem mindig gyors, könnyû és világos, de a fejlõdés
maga biztos. És a Forelek ezerszer inkább Krisztus papjai, amikor az
emberiségbe új erényeket prédikálnak, mint a Prohászkák.
Egyiptomi
Máriáról hallottam éppen tegnap egy egyházi legendát. Elindult ez a nõ, hogy
láthassa Krisztus sírját. Azonban egy megáradt folyóhoz ért, s a révész csak
úgy vitte át, ha elõbb nõi becsületét feláldozza. Az egyházatyák szerint ez nem
bûn, mert a test nem számít, amikor a lélek kegyességérõl van kérdés. Ez a
klerikális morál, s ez a Prohászkák világ-felfogása. Ne adjuk oda magunkat
megbecstelenítésre a klerikális moralistáknak. Krisztus maga se azt kívánta,
hogy a sírját nézzük meg minden áron. Krisztus az Élet, a Szabadság s az
Igazság volt és lesz. Az Evangélium lelke és értelme pedig az, hogy az ember
tökéletesedjék, s mindig szabadabb legyen.
Budapesti Napló
1908. március 31.
(A.)
|