|
Gyönyörû
dolog a kultúra, de Magyarországnak, a magyarságnak és nemzetiségeinek
alighanem alaposan megártott. Megártott bizony ez nyugatibb népeknek is, de
ezek - az ördög vigye el õket - könnyebben kiheverték. Mert görög, bolgár,
szerb, albán, török, kucoh-oláh Macedóniában is öli egymást, de ez is kultúra.
Miért tudtak békességben élni, csücsülni Mohamedék és Szulejmánék idejében?
Miért tudott Báthory Zsigmond mindenféle fajtából sereget alkotni, hogy még
oláh is volt benne?
Amikor
Magyarországon garázdálkodott a török, jóformán nem is a török garázdálkodott.
A török seregekben volt szaracén, tatár, arabus, tízféle szláv s az isten
tudná, milyen fajták. Ezekkel szembeszállottak azok, akik veszedelemben voltak,
s akiknek össze kellett fogniok. A magyarországi szerb verte az ószerbiait, a
horvát a mohamedán horvátot, s mindenki verte azt a másikat, aki zavarta.
Ez
idõben valóban még nem éltek kultúremberek, s a nemzeteknek nemigen voltak
fennkölt álmaik. De ha a Szerémségbe, Szörénységbe, Bánátba, Erdélybe vagy
Biharba ellenség csapott, a jelszó ez volt: üsd, nem apád.
Azután
következett a kultúra, mely még harminc és egynéhány évvel ezelõtt is
kívánatossá tette, hogy a német beletaposson a franciának a beleibe. Igaz, hogy
a kultúrából ezt a leckét éppen a francia forradalom és az õ törvényes
Napóleonja adták a világnak. Franciaországban még ma is van egy nagy párt, mely
szívesen borítaná vérbe Berlint és Európát.
Nem
akar a keleti Svájc magyar védelme lenni ez a kis írás. De istenem, ez a nagy
kultúra, mely minden nacionalisták, s nálunk a „Budapesti Hírlap” szerint való,
hova visz bennünket?
Hát
nincsenek-e annál nagyobb emberi fájdalmak is, hogy a szomszédom nem az én
nyelvemen beszél, s hogy némely tudósok szerint már testalkatával is más, mint
én?
Krisztus
elõtt és Krisztus óta igazán mindig menthetõbb szamárságaik voltak a népeknek,
mint ma. Egye meg a fene a kultúrát, ha a kultúra hozta ezt is. Aminthogy nincs
igaza az ellenkultúrának se, a jövõ önkéntes zenéjének, mely viszont nem akarja
észrevenni, hogy nem vagyunk mindnyájan egy nemzetbeliek, csak éppen -
egyformán emberek.
Örüljünk,
hogy élünk, vagyunk s ott vagyunk, találtatódunk, ahol vagyunk. Az impériumokat
ma már mégiscsak másképpen illenék csinálnunk, mint kétezer évvel ezelõtt.
Amúgy nyelvben, szívben, eszmében, emberségben és a kultúrában.
Azonban,
ha csakugyan a kultúra kívánja, hogy a fajták egymást gyûlöljék, öljék, hát
akkor nem kell kultúra. Sok öröme úgy sincs benne annak a peches embernek, aki
nem kétezerötszáz év elõtt, hanem mostanában született.
Budapesti Napló
1908. április 16.
Ód.
|