|
I.
Dózsa György szobra
Achim
Andrással van nekem egy régen ápolt ideám: állítsunk haragos, szép, magyar
szobrot vitézlõ Dózsa Györgynek. Nincs olyan Andrássy, aki ez ellen akármit
szólhatna: Dózsa György nemes ember volt, s õsibb, mint - mondjuk - Darányi.
Szép álom volt az Achim András álma s az enyém, de - sajnos - álom volt. Pénzt
ugyan még nem gyûjtöttünk a Dózsa-szoborra, de már nagy baj van, s ezt a nagy
bajt a Kossuth-szobor ügye okozta. Achim nem bízik bennem, s én nem bízom
Achimban: õ eleve Rónát akarja s én Horvayt. A legnagyobb baj pedig az, hogy
Dózsához nemigen van közünk, s annyi pláne nincs, mint Ferencnek - Kossuth
Lajoshoz. Egy családi hagyomány szerint ugyan én a Visky-család révén
rokonságban volnék Dózsa György családjával. De ennek a bizonyítására báró
Kempelenéket s egyéb genealógusokat kellene drágán megmozgatnom. Szóval, se
Achim Andrásnak, se nekem, nem volna olyan könnyû helyzetünk, mint kormányunk
elsõ Ferencének. Én mégis ragaszkodom Horvayhoz mert Kossuth Ferenc is így
cselekedett, s bizonyára nem ok nélkül. Amit Kossuth Ferenc tesz, az jól van
téve. Lehet, hogy elég pénz nem fog gyûlni Dózsa szobrára, de ezt a szobrot
mégis Horvay fogja csinálni. Tudniillik, ha elég pénz fog összegyûlni, s ha ön
meg is pukkad, kedves Achim úr.
II.
A mívelt Nyugat
A
mívelt Nyugat a mai magyar eszmekörben: hûdés, smokkság, szamárság és babona.
Mocsáry Lajos a nemzeti ellenállás idején meg is mondta a nemzeti igazságot
áperte. „Akármilyen okos nyomtatvány jöjjön Nyugat felõl, égessék el a
magyarok, mint József császár idejében. A magyaroknak éppen az az erejük, hogy
nem indulnak bolondul a mívelt Nyugat után.” A Budapesti Hírlap-ék õrülten
hadakoznak a magyar kozmopoliták ellen, akik voltaképpen - nincsenek. Azonban
Erdélyben és Biharban január óta állandóan pusztít a pellagra, amely az
éhtífusznál is nyomorultabb nyavalya. Erre a hazafias, kormánypárti lapok
nyugodtan konstatálják, hogy a pellagra a mûvelt Nyugaton sem ismeretlen.
Olaszországban, Franciaországban a nagy magyar Alfölddel fölérõ területeken
szokott pusztítani a pellagra. Szóval, újra szóval, a mûvelt Nyugat se
megvetendõ akkor, amikor a hitványsághoz, nyomorúsághoz, ínséghez kell keresni
igazolást.
III.
Comenius Ámos utódja
Hazugság
ám az, hogy ennek a Magyarországnak friss a kultúrája, új, suhancos és
szédelgõ. Bizonyisten nem Mailáth József gróf, nem Prohászka püspök s nem
Rákosi Jenõ voltak itt az elsõ kultúremberek. A tanítóknak kellene ezt
legjobban tudniok, ha õk tudnák, hogy élt és tanított Magyarországon egy
Comenius Ámos nevû ember is. Azonban én már találkoztam Comenius Ámos
utódjával, sõt utódjaival. Csak egyrõl beszélek, arról, aki nekem tanárom volt
a gimnáziumban. Ez az úr, piarista pap, minden kálvinistát Jánosnak, minden
lutheránust Mártonnak s minden zsidót - Kóbinak szólított. Most értesülök, hogy
Apponyi tankerületi fõigazgatót csinált ebbõl az úrból. Brávó, nincs szebb és
jobb, mint a múltat letagadni. Valamikor éltek, voltak magyar Pestalozzik,
valamikor Comenius Ámos volt Magyarországon tanító. Hogyan ragaszkodjunk mi a
másféle történelemi hagyományokhoz, ha Apponyi ilyen példákat ad?
Budapesti Napló
1908. április 24.
A. E.
|