|
Vajda
János verseit olvasta a nebulóknak dr. Both István tanár úr, s nagy baj
történt. Egy halvány, ideges, rossz, de eminens diák elkezdett sírni úgy, hogy
mindenki röhögte. Dr. Both István érthetõ, méltó nagy dühbe jön, s rászólt az
ellágyult diákra:
-
Amice, Ady úr, maga nagyon komolyan veszi a verseket, s ez öreg, õrült hiba. A
versek - versek, csacsiságok rossz idegzetû, rossz szervezetû emberek munkái.
Az öreg Vajda János is jobban tette volna, ha valami komoly pályára lép.
Mégiscsak szebb élet-ábránd Szilágy vármegye fõ-, avagy alispánjának lenni,
mint verseket írni.
Így
szólt dr. Both István, de a delikvensnek már hiába beszélt. Ez már akkor
verseket írt, amikor még a nagybetûket nem ismerte, s mivel tinta nem volt,
kékítõvel írta 7 éves korában elsõ balladáját. Azután még írt balladákat, de a
zilahi ifjúsági önképzõkörben nem akarták benne az új Arany Jánost fölfedezni,
tehát abbahagyta.
A
halvány, ideges, rossz, de eminens diák megijedt a dr. Both István
kinyilatkoztatásától. Különben is erõsen szorongatta a fizikából és számtanból
Berényi János tanár úr: inter arma silent musae. (Vajon jól tud-e még locus
vulgarisokat is idézni a régi jeles latin diák?)
De
jött a tavasz, s a tavasz a legnagyobb bûntettes mindenkik között. A
költõjelölt nebuló 1896-ban írt egy hazafias Kossuth-verset. (Azóta
kozmopolita, vármegyének elárulója, darabont gazember lett belõle.) Vala pedig
ez idõben a „Szilágy” szerkesztõje: Kincs Gyula. Egy drukkos görögóra után az
Ady nevezetû fiú Kincs Gyula után szaladt, s nagyon csinosan hebegett:
-
Tanár úr, mélyen tisztelt tanár úr, ne haragudjék. Én egy verset írtam, s jaj,
szeretném, ha a Szilágyban megjelennék.
Kincs
Gyula elolvasta a verset, s elkáromkodta magát:
-
Ebadta, jobb volna, ha a szószedetét rendben tartaná, s Plátót olvasná, aki nem
írt hazafias verseket.
Az
Ady nevû nebuló nagyon megszégyellte magát, s nem írt életében soha többé
verseket. A közigazgatási pályára lépett, s ez idõ szerint egyik legnagyobb
reményû fõszolgabírója Szilágy vármegyének.
(Természetes
hogy ebbõl egy szó, egyetlen szó sem igaz, azaz nem úgy igaz, ahogy íródott.
Dr. Both István Vajda Jánossal össze-visszaturbálta a lelkemet, és uszított.
Kincs Gyula pedig leadta a Szilágyban azt a verset amit neki a lázas, bolond
nyolcadik gimnazista átnyújtott. Sõt, a Szilágy adta, adogatta tallérokban az
én elsõ írói honoráriumaimat is. Átkozom és áldom a Szilágyot, a Szilágy régi s
mai embereit. Úgy vagyok velük, mint az életemmel, karrieremmel s állítólagos
sikereimmel. Nem tudom, örüljek-e nekik vagy szánjam magamat érettük, miattuk.
Mégis, inkább, áldja meg a jó Sors a Szilágyot, mert megérdemli, ha tõlem nem
is, de mindenkitõl s fõképpen a jó Sorstól.)
(Érmindszent,
május hava)
Szil. 1908. május
14.
Ady Endre
|