|
I. Zola és Bonaparte
A
Dreyfus-pörbe[n], mely már nincs, két revolvergolyóval pörújítást akartak
nyitni a minap. Zolát vitték s temették a Panthéonba. Zolát, a hamvaiban is
háború-szerzõt. Az a senki, aki a szerencsétlen Dreyfust megsebesítette,
természetesen eszköz volt. Császárpártiak, royalisták sohase fogják
elfelejteni, hogy élt egy Zola nevû író, aki megírta a Débâcle-t. Ez a Débâcle
a Zola legnagyobb bûne, Sedannak, a német-francia háborúnak ez a hatalmas
magyarázata. „Je ne cache pas, j’explique”, mondta hányszor, de hányszor Zola.
Gyûlölte a hazugságot, a társadalmit, a hazafiast, a vallásost, a mindenfélét:
A „j’accuse”-nél nagyobb szerepe volt a Dreyfus-pörben a Débâcle-nak. Ma már
katonák, tábornokok bevallják, hogy ez a Débâcle fölér száz történelmi mûvel.
Zola Emil a béke és emberiesség Napóleonja volt, igazi Bonaparte-temperamentum.
Jobban tudott harcolni a hadsereg ellen a békéért, mint a fiók-Bonaparte
hadserege a háborúért. Sõt talán nagyobb harcos volt õ az elsõ Bonaparténál is,
kinek lelke rokon volt a Zola megnemesült lelkével. Ott a Panthéonban Lannes de
Montebello, Napóleon híres maréchaljának közelében, jó helyen vannak most már a
Zola hamvai. Arról adnak leckét a világnak, miként kell tökéletesedni s
harcolni. Ha Bonaparte vér helyett bátor igazságokban fürösztötte volna meg a
világot, hol tartana ma már ez a szegény emberiség.
II. Franciaország, a
papok és a gyarmatok
Fontainebleau
környékén a minap ósdi klastromot láttunk, ósdi szép templommal, s rajtuk nagy
táblák: kiadó. Párizsban, a Dames du Sacré-Coeur templomban ez idõ szerint régi
egyiptomi táncokat mutatnak be lengén öltözött táncosnõk. Holott még mindig a
templomban van Szûz Máriának egy nagyon finom, mûvészi szobra. Ez a szobor
vidám arccal nézi a változott idõket s a szép táncosnõket. Franciaországban, a
kontinentális Franciaországban tehát itt tartunk már. De a gyarmatokon gyáva a
francia kormány, legtöbb helyen hatalmi és politikai okokból. Tonkinban például
elnézi, hogy a papok izgassanak az új, egyházat és államot szétválasztó
törvények ellen. Madagaszkárban pláne kiszolgáltatja a bennszülötteket a
hittérítõk vad fanatizmusának. Hát ez már sehogysem illik a francia burzsoázia
hazug, papfaló radikalizmusához. Itthon igen, szembeszáll a papuralommal, mely
századokra vetette vissza az emberi kultúrát. De azt nem bánja, ha most a papok
ugyanilyen sok százados merényletre készülnek a kolóniák lakosai ellen. Még a
legprogresszívebb polgárság is, miként a francia, aszerint hajlandó a kultúra
mellett vagy ellen lenni, hogy lesz-e, s mennyi haszna lehet belõle.
III. Amit Lyonból
üzennek
Lyonból
az emberi jogok ligája heves kongresszusi ülésen üzenetet küldött a francia
kormánynak s az egész policájos világnak. Tiltakozik a liga, hogy a kormányok
bizonyos fogalmakat nebántsvirágokká tegyenek a gondolat és ítélet elé. Nincs
az istennek az az állama, mely megtilthassa nekem, hogy éppen például a
hazáról, államról s társadalmi rendrõl harsányan ne úgy ítéljek, ahogy nekem
éppen tetszik. Ez nagyon kényelmes dolog volna így, s holnap már a Föld is
megállana forgásában, amit még Galilei korában sem tett pediglen. Igenis, a
gondolatszabadság és gondolathirdetés korláttalan emberi jog, a hazáról éppen
olyan bátran mondhatok véleményt, mint a klérusról vagy a tõzsdérõl. Ha pédául
a haza egy fogalombálvány lesz, akkor minden emberi gonoszság e mögé búvik. És
a lyoni kongresszus kemény hangon ítélte el azt az államrendet, mely Hervét
bebörtönözte. Lyon Párizshoz sincs közel, s milyen messze van Budapesttõl, de
milyen vigasztaló dolog, hogy Lyonban kultúremberek nyelvén kiáltották el az eb
ura fakót.
Párizs
1908. június 10.
Szocializmus 1908.
június 18.
Ady Endre
|