(Dutka Ákos verses
könyve)
Dutka
Ákosnak nem szabad lakolnia azért, mert Ady Endrének nevezett csekélységemnek
kortársa. S ha a magam nyomorúságain kívül mostanában még tudott fájni nekem
valami távoli is, a Dutka esete fájt. Erre a szép, komoly, daloló emberre
ráfogták, hogy semmi más, mint lelketlen Ady-utánzó. Így lakol mindig a
kendõzetlenség, a szívbéli bátorság s a ravasz fogások ignoranciája. Van egy
sereg Ady-öccs, aki vígan operálhat, s egy megviselõ érzéssel se fizet azért,
hogy kifordított bundájú Ady-verseket ír. Dutka Ákos, aki át- és megélte a maga
verseit, de nem titkolja, hogy Adyt olvassa, íme lakol.
A föld meg a város ama ritka könyvek
közül való, mely okvetlenül dokumentum-rangra jut. Írója, a fûzesekbõl városba
oltott legény, megnemesedett szomorú fûz. Tolmácsa a gyönyörû, éltetõ vagy
temetõ krízisnek, melybe végre a félig-ázsiai magyar lélek jutott. Kevés húron
sír, de, istenem, Árpád magyarjai aligha ismerték a húros hangszereket. Késõbb
is rábízták a dolgot a cigányra, aki a húrtalanságot négy húrra gazdagította.
Örüljünk, ha a magyar lantos nem kürtöt fúj, vagy nem dobot ver máma. A verkli
tudniillik nem hangszer s a cimbalom nem magyar találmány.
Dutka
Ákosban nem dolgozik s mulat valami különös géniusz, de Dutka Ákos milyen
lennhagyta már a Szabolcska-féle völgy-népséget. Õ már az érzések
kultúr-magyarja, õ már az új magyar ember. Kissé programos, kissé elfárasztó az
õ nyugtalanoknak érzett, tervelt és írt hetven vagy hány verse. De versek
végre, az istenét vagy hadurát neki, ezerek helyett beszélõ s ezerek lelkét
illusztráló versek. Magyar és emberi fájdalmak fájatják a Dutka Ákos szívét, s
õ aligha tehet róla, ha ezek a fájdalmak sokszor-sokszor elnémítják benne a
mûvészt.
Arról
se tehet Dutka Ákos, hogy Ady Endre elõbb írt és szenvedett meg bizonyos
elkerülhetetlen érzéseket. Az már igazán nem a literatúra titka, hogy ki
érkezik valahova elõbb, zajosabban és hatóbban. Valóság és ismernivaló tény,
hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hivõ harcosa a mi
harcainknak, akkor is valaki. De több s nálunk magyaréknál pláne több, sõt sok,
mert lelkében van s dalol a krízis, mely az egész magyarság belsõ krízise. A
Nyugatnak kötelessége azt is honorálni már, aki vele egyirányban akar nyugatra
fordulni. Dutka Ákos talán nem eléggé a magáé, de határozottan a mienk, érték,
akit be- és le kell jegyeznünk.
Ny 1908. július 1.
Ady Endre
|