|
Párizs,
június 30.
Franciaországban
hagyományos szokás szerint ebben az idõtájban koszorúzzák, ünneplik a
rózsaleányokat. Majdnem minden városkában, nagyobb faluban élt valaki, aki
szívén viselte a nõi erény sorsát. Alapítványt tett egy-két példásan
tisztaéletû, szûz leány jutalmazására és férjhezadására. S az ember nem is
képzelné, mennyi szende szûz terem ebben a veszettül csókos hírû
Franciaországban.
De
ugyancsak most nyomoznak a hatóságok északi Franciaország egyik vidékén, egy
szörnyû bûnügyben. Egyetlen bábára ráderült, hogy több mint ezer csecsemõt
segített elsikkasztani, többnyire leány-anyák gyermekeit. S a rózsaleányok
tûzoltózenekaros ünnepeibe belejajdul azoknak a kétségbeesése, akik a francia
faj kihalásától rettegnek.
Elõkelõ
oszlopai a polgári társadalomnak, szenátorok, akadémikus írók, képviselõk,
olyan forradalmi tanácsokat adnak, hogy az ember a jóléti bizottság idejébe
képzeli magát. Mióta a munkásság soraiban hódítani kezd a gyermek-redukció
tudományos és tudatos elve, a derék hazafiak és polgárok állandóan
jajveszékelnek. Valóban szörnyûség, hogy a munkás-családok nem tucatszámra
szállítják a leendõ rabszolgákat az uralkodó osztályok számára.
Egy
Boissier nevû radikális szenátor olyan indítvánnyal állt most elõ, amirõl még
sok szó fog esni. Boissier úr törvényben akarná kimondatni, hogy akik
leány-sorban szülnek gyermeket, tisztességes, minden tiszteletre érdemes
honleányok, gyermekeik pedig a köztársaság szeretett, édes gyermekei.
Ez
az ötlet nem egy fölforgató, anarchista társadalomtudósé, de egy szolid, derék,
koros, polgári törvényhozóé. Ékes bizonyítéka annak, hogy a család, tulajdon,
erkölcs és vallás katonái szívesen cserélgetik a fegyvert, s egy princípiumot
õriznek meg csupán: megtartani a hatalmat. Ha a szent házasság nem tud elég
proletár-rabszolgát termelni, dobjuk félre a szent házasságot. Ez a polgári
életbölcsesség, s az a híres, az a nagyon híres - erkölcs.
Alapjában
örülnünk kell, amikor egy korhadt világ hazug építménye olyan eszeveszetten
inog, mint napjainkban. Boissier szenátor nem is sejti, szegény, hogy neki
milyen igaza van, avagy jobban mondva: igaza lesz. Ha sejtené, elharapná a nyelvét,
amikor könnyelmû tanácsát adta. [!]
Hanem
arra vagyunk kíváncsiak, ha csakugyan elfogadják most vagy nemsokára Boissier
úr indítványát, mi lesz a rózsaleányokkal, akik ötszáz vagy ezer frank
reményében sokszor húszéves korukig is még álmodni sem mernek a csókról?
Népszava 1908.
július 4.
A.
|