|
Párizs,
július 6.
Holnap
vagy tíz év múlva nem ébred-e arra a világ, hogy Franciaország - királyság? Aki
ma küldené ezt a jóslatot Párizsból, bolond volna, de aki elhinné, már nem
egészen. Szó sincs róla, Versailles-t még mindig nem tatarozzák, hogy király
költözzék bele. A nemzetgyûlés se készül összeülni, s olyan nagyot határozni,
hogy megreszkessen a világ. De csodálatos, sûrû, bátor jelek jönnek, sokasodnak
két év óta. Kereken, éppen azóta, hogy a harmadik köztársaság a Dreyfus-ügyben
végleg triumfált. Mióta nincs veszélyben a köztársaság, veszélyben van a
köztársasági polgárság lelke. Komoly, okos, higgadt emberek, akik ott voltak a
harmadik köztársaság keresztelõjén, megtántorodnak. Egy volt miniszterelnök,
állítólag Rouvier, keserû kedvvel így nyilatkozott:
-
Franciaországból Sedan után köztársaságot csinált egy olyan nemzetgyûlés,
melynek négyötöd része monarchista volt. A történelem szereti a tréfás
revanche-okat, s talán éppen a mai túlontúl nagy köztársasági többségnek szánta
azt a szerepet, hogy a francia királyságot restaurálja.
Valóság,
históriai tény, s csak Franciaországban történhetett meg: ez a mai köztársaság
úgyszólván váratlanul született. Nem jelent-e valamit, hogy viszont most egyre
divatosabb lesz a királyság után - hangosan - vágyakozni?
A
royalisták hírlapjai hihetetlenül megszaparodtak két év óta. A nacionalista
táborból egy Jules Lemaitre nyíltan a királypártiak közé állott. Az elegáns
stílusú Barrès éppen olyan királypárti, mint az elegáns témájú és nadrágú
Bourget. Az akadémiát tudvalevõleg royalista érzelmû többség kormányozza.
Különösen az írók világában - és ez a megdöbbentõ - minden konzervativizmus
vagy elégedetlenség a királyság jegyében találkozik. A királypárti lapok
harciasak, merészek, fanatikusak. Például a Léon Daudet, az Alphonse Daudet
fiának a lapja. Még a guillotine-t is azért követelik, hogy esetleg egy kis
bosszút álljanak vele, ha jön a király.
A
Temps, ez a félhivataloskodó öreg Temps mostanában hûségesen leközli az
orléans-i herceg sajtóirodájának reklám-híreit. A Matin-t, ezt a félelmes,
erõszakos, nagy bulvárlapot most rágalmazásért elítélte az esküdtszék. És
Bunau-Varilla, a lap multimilliomos tulajdonosa megfenyegette a kormányt:
-
A Matin meg fogja próbálni, hogy a francia köztársaság esküdtjeinél lesznek-e
belátóbbak a francia királyság esküdtei? Ugyancsak a Matin a wagrami csatamezõt
látogató orléans-i herceghez elküldte egy munkatársát. Fülöp herceg kizokogta
magát Franciaország pusztulásán, s biztató üzenetet küldött a francia népnek.
Ha õ lesz a király, több szabadság lesz Franciaországban, mint ma, üzente. - Az
õ álma egy olyan szabad, demokrata, liberális királyság, mint Anglia.
De
ez még nem minden: a royalisták már olyan biztosra veszik a dolgukat, hogy
egymást marják a koncért. Az úgynevezett legitimisták, akik XIV. Lajos
királyságának és utódlásának hirdetõi, hetenként falragaszokban vitatkoznak az
orléans-i herceg táborával. Szerintük is bizonyos a királyság, de az õ
királyjelöltjük a madridi gróf. Az orléans-i ház csak akkor következhet, ha ez
a legrégibb Bourbon-ág kihal. Hogy ennek az ágnak az õse valaha lemondott a
királyságról, ez semmit se számít. Égalité Fülöp is lemondott a nagy forradalom
alatt, de az orléans-i ház mégis jogot formálhatna a trónra, ha a szerintük
törvényes Bourbon-ág kihalna.
Az
új monarchista reneszánsz csak a bonapartistáknak nem kedvez. Császárságot, azt
már igazán még a napóleoni nemesség se akar. De summa summarum az ég, föld s
levegõ tele van ilyen jelekkel, milyenekrõl szóltunk. A kispolgárság retteg a
szocializmustól, a klerikalizmusnak régi szerelme a királyság. A nacionalisták,
a hadsereg régibb tisztjei lelkük mélyén királypártiak. A polgári plutokrácia
nyomása sok régi szabású köztársasági idealistát is megingatott. Azután pedig
egy kicsit reakciós az egész világ mostanában. És Franciaországnak már régi
szokása, hogy meglepõen, váratlanul s históriailag cselekszik.
Mindez
nem volt jóslat, de mindezt nem árt meglátni és lejegyezni. Az ördög nem
alszik, s olyan a világ berendezése, olyan az élet, hogy az abszurdumokban
hinni kell.
Az Újság 1908.
július 11.
Diósady
|