|
Párizs,
július 16.
Új
hóbort, új hóbort, az imperiális Magyarország híveinek figyelmébe ajánljuk.
Rákosi Jenõ úr lapja bizonyosan tudomást vett már róla, mert az ilyen külföldi
példákat szereti. Az új hóbort ez a szentencia: Franciaországot a tömegek
tették tönkre s a sok szavazás. Tehát Franciaországot az gyógyítaná meg, aki
fölrúgná a tömegeket, s még a szótárból is kitörülné a „választás” szót. Nini,
hiszen ez nem is olyan új hóbort, mint hirtelen gondolná az ember, miután új
ruhát lát rajta. Ez a választás-ellenesség édes, épületes, de régi: a
Napóleonok „fölvilágosodott” abszolutizmusa. Lám-lám, vannak csakugyan olyan
halottak, akiket nem lehet elégszer megölni.
Fekete
tollú írók, a Bourget-k, a Barrès-ek e megfejelt hóbort hirdetõi. Bourget
hivatkozik arra, hogy Balzac, a nagy Balzac is utálta a népet és a voksot.
Lehet, Balzac igazi polgári író volt, s az õ idejében elõkelõ póz volt az antidemokrácia.
De, krisztuskám, manapság Anatole France népgyûléseken szónokol, s egy
Maeterlinck is csak a demokráciában látja a társadalmi nyavalyák orvosságát.
Volt idõ, amikor a reakció nem nézte így le Franciaország népét, amikor
tudniillik ez a nép az õ nyája volt. Magyarországon például, ha magyar
Bourget-k volnának, ez idõ szerint nem átkoznák el a tömegeket. A magyarországi
tömegek tudniillik jó birkanyájak, melyeket a papok és urak kedvük szerint
hajkurászhatnak. A szocialistákon kívül nincs a magyarországi tömegekben
öntudat és kultúr-erõ.
Franciaországban
azonban a tömegek akarata egyre tudatosabb és imponálóbb. Ezért vedlik itt a
demagóg nacionalizmus népgyûlölõ királypártisággá. Amíg a tömegeket bolondítani
lehetett, addig jó volt a voks. De most szocialista tanítók nevelik az új
generációt, s a lenézett tömegek kezdik nagyon is tudni, mit akarnak. Ezért a
reakció lángoló tömeg-utálata, s ezért a harc a voks ellen. Fordulna csak
melléjük a voks vagy remélhetnék, hogy melléjük fordul. De hajh, a tömegek nem
a régi nyájak s a voks egyre lesújtóbb. S pokolian mulatságos, miként
találkoznak a népgyûlöletben bonapartisták, királypártiak, pocakos milliomosok,
papok, papfaló álradikálisok és - antiparlamentarista anarchisták.
Nem
lehetetlen, hogy a polgári Franciaország félelmében máról-holnapra szavazati
jogot ad a nõknek. Abban a hitben, hogy az „elromlott” tömegeket le lehet
gyûrni a bigottaknak maradt nõk voksaival. Mert csak két útja, van a
reakciónak: vagy egyenesen agyonütni a voksot vagy - tovább demokratizálni. Az
elsõ lehetetlen, a másodikra esetleg kénytelen lesz ráfanyalodni. S ezzel azt
éri el, hogy a nõket, az anyákat is beledobja a forradalmiság edzõ kohójába.
Mert Napóleon, aki a voks helyett mindenbe a maga voksát teszi, nem jöhet már.
Ha az „elõkelõ” mûvészlelkek elpusztulnak is a tömegek parfümtelen illatától, a
tömegek jönnek. Jönnek, mert ez az õ hivatásuk, kötelességük, parancsuk. A voks
ellen nem lehet küzdeni, mert a voks, mint õk, a polgári demagógok mondották
valamikor: Isten szava.
Népszava 1908.
július 26.
A.
|