161. MAGYAR ÉS LENGYEL

(Párizsban ellesett párbeszéd)

Európában ma a magyar és a lengyel a legspanyolabb spanyolok. Tegnap itt Párizsban, ahol különösen gõgösek õk, kihallgattam egy beszélgetést. Íme a beszélgetésnek egy ékes darabja, amint következik:

Lengyel: Hát igen, mi azt üzentük Szentpétervárra: nekünk nem szabadság kell, hanem lengyel szabadság. Ha a cár visszaállítja a régi Lengyelországot, mi leszünk a legjobb fiúk. Akkor segítünk a cárnak, s akasztjuk a disznó nihilistát, mint kéménybe a sódart. Sajnos, kedves magyar testvéreim, ez a nyavalyás Párizs megmérgezte az egész világot. Szörnyûség, hogy a dumában miket beszél összevissza a demokrata csorda. Hogy minden nemzetiséget egyforma jog illet meg. Hát nem õrület ez: a lengyel csak annyi legyen, mint a litván, a rutén, a kis-orosz és a fehér-orosz? Meg azután az az istentelen jelszó: „jogot és földet a népnek”. Akkor inkább azt mondom, hogy éljen a cár és Szibéria. Mi lesz. akkor a lengyel nemzet virágjával és büszkeségével, a slachtával? Hát kell a parasztnak jog és föld, ha jog és föld nélkül több mint ezer évig meg tudott élni? Akkor inkább nem kell független Lengyelország sem. Elõször is egy pitykés gombot nem ér a függetlenség és szabadság, ha az embernek nincsenek szolgái. Tehát legyen miénk Ukrajna, Litvánia, minden, ami a mienk volt valaha. Mi történelmi alapon állunk, s nem vezettetjük félre magunkat divatos, õrült jelszavakkal. Forduljon föl Európa és a világ: a lengyel glóbus külön forog, s a lengyel szabadság más, mint a többi szabadság. No és hogy a parasztnak annyi joga legyen, mint egy vérbeli történelmi hercegnek és grófnak? Sõt, hogy a paraszt földhöz jusson és erõre kapjon? Ha a cár gyáva lesz, mi nem leszünk gyávák: megvédjük a történelmi folytonosságot. Mire való a cár hadserege, ha nem tudja megvédeni az Erkölcsöt és a Tulajdont? Minden izgató demagógot akasztófára kell húzni, ha lengyel is. Bezzeg Ausztriában jobb dolga van a lengyelnek. Bécs mégiscsak nemesebb és okosabb, mint Szentpétervár. Galíciában mi kevesebben vagyunk, mint a rutének, de azért coki rutén. És coki demagógia, rendbontás, úgynevezett modernség. Galícia lengyel úri kasztja hûséges Bécshez, s Bécs megengedi, hogy a lengyel úr valóban úr legyen. A nép pedig, ha éhes, vándo­roljon ki Amerikába. Ha nem éhes, akkor énekelje, hogy „nincsen veszve Lengyel­ország”. Ez a szabadság, ez a patriotizmus, ez az igazság.

Magyar: Ez a szabadság, ez a patriotizmus, ez az igazság. Lengyel testvér, be szeretlek, be testvérem vagy. Lelkembõl vettél minden szót és igazságot. Minket is meg akart mérgezni ez a bolond Párizs. Gonosz bújtogatók a történelmi Magyarország fundamentumait akarták kiszedni. Nemes fõurainkra rá akarták szabadítani a népet, a piszkos népet. De résen álltunk, s a bölcs, a nemes Béccsel hamar kiegyeztünk. Kell a fenének a független és szabad Magyarország, ha paraszt, zsidó, oláh, tót is ember. Csak tintanyalók gondolhattak ki ilyen átkozott jelszót. Ha Bizáncba bevonul a demokrácia, mi magyar és lengyel akkor is megállunk. Leckét adunk ennek a megkergült Európának. Láncra a parasztot s a nyugtalan bugrist. Vagy van történelem vagy nincs. A történelem azt hirdeti, amit a mély hangú békák: urrrak az urrrak. Éljenek a békák s a két legszabadságszeretõbb nép: a magyar és a lengyel. Fogjunk össze, és a poklok minden ördöge sem gyõzhet le bennünket.

Lengyel: Van egy kis pénzed, testvér?

Magyar: Van, egy kis kormányszubvenció, hogy a francia demokrácia nemzetölõ tetteit tanulmányozzam.

Lengyel: Nálam is efféle eredetû és jellemû[!] pénzecske van. Hajh, hopp, helyretyutyutyu, ma mulató kedvem van. Abcug Párizs, abcug betû, abcug gondolat, le a nihilistákkal, éljen a szabadság.

Magyar és lengyel berontanak egy korcsmába, s egy óra múlva magyar és lengyel deli táncra lendül.

Párizs.

Budapesti Napló 1908. augusztus 30.

A. E.