170. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

És ha háború lesz?

Sem a pompánk, sem a vidámságunk nem hasonlít a III. Napóleon Franciaországáéhoz. Bõrünk van, de nem osztrák, nem magyar, nem osztrák-magyar, afféle összevarrott bõr. Komoly háborút saját becses bõrén még nemigen érzett a Habsburg-monarchia mai generációja. Bosznia okkupációja csak amolyan muszájos, rossz álom volt. De amikor olasz vert vagy porosz vert bennünket, itt-ott még örültünk is. Ki tudja hát elképzelni, mit jelentene egy nagy háború most Ausztria-Magyarországnak? Franciaországban a nemzeti katasztrófa eggyé és egyformává tett mindenkit. Taine, Renan istenien hideg, eszes voltukból kivetkezõd­tek. Verlaine pedig hazafias jeremiádot sírt.

Angolországra is emlékszünk a búr vereségek minapi idejébõl. Milyen méltóságosan gyászos és kemény volt ez a nagy náció. Már Oroszországban a háború a régen készülõ delíriumot törette. Már Oroszországban orosz milliók áldották azt a napot, amelyen fûbe harapott sok ezer ifjú katona.

De egy bizonyos, hogy minden más élet megáll, ha jön a háború. És jaj az olyan háborúzó országoknak, ahol lappangó keserûségek vannak. Pokoli színjáték lehet abból, ha a hatalmasok háborút hoznak arra a földre, melyet dunai birodalomnak nevez a Nyugat.

II.

Bolond vagy nem bolond?

Siczinszki; a hazafias gyilkos, rutén diák megmenekedhetnék a haláltól. Csak engedné, hogy konstatálják rajta a zavart elméjûséget. Ölt, az õ és bajtársai szerint hõsi dolgokat cselekedett, példát adott és fölkiáltó jelet tett bele a históriába. Misszióját tehát elvégezte, s a halál ezt a missziót nem teszi már teljesebbé. És õ ha meghal, vétkezik az emberiség ellen, mert az õ élete fiatal. És ha van reá mód, hogy elkerülje a halált, minden ilyen mód megengedett. Ha õ engedi, hogy bolondnak nyilvánítsák, rendben van, õ életben marad. És õ sikoltozva tiltakozik: õ nem bolond, õ öntudatosan cselekedett, õt akasszák föl, vagy lõjék agyon. És ha Galíciában emberséges bíróság volna, most már igazán õrültnek nyilváníttatná Potoczki gróf gyilkosát.

III.

Lovak kultúrája

Mulatságos és szomorú is az a nagy-nagy érdeklõdés, mellyel a budapesti-bécsi katonatiszti versenylovaglást lesi egész Ausztria és egész Magyarország. Mi igazán ló-monarchia vagyunk, igazán kétszáz évvel megkésett emberek. Indusztriális kultúránk nem lévén, becsületünket a lovakra tesszük föl, s a lovak becsülete a mi becsületünk. Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Amerikában egész más gondjuk van az embereknek. Automobil, autocanot, ezer új mozgó gép, léghajó, repülõ instrumentum stb. izgatja a fantáziákat. Minket a lovak foglalnak le, s a lovaktól várjuk a dicsõséget. Iszonyúan jellemzõ ez a lovasbravúrok lázas figyelése. Iszonyúan jellemzõ a mi kultúránkra - Ausztriát is értjük - ez a lókultúra.

Budapesti Napló 1908. október 9.

Ód.