|
Georges
Eekhoud a Mercure de France írója, mondhatnám: Georges Eekhoud a Mercure de
France egyik belgája. De nem amolyan francia-belga vagy vére-vesztett flamand,
mint mások, talán nagyobbak is olykor, mint õ. Õ az õsi, úri, tengerbíró
normannok valódi vagy képzelt utódja, õ a hajdani vad, nemes, büszke
Dykgrave-okra emlékeztet. Õsi fajta, nyugtalan, csatázó, úri õsök unokája,
mártírja, betegje, túlfinomodott bestia, aki még mámorban sem tud megnyugodni.
Brüsszelben
õ az irodalmi nagykövete a Mercure de France-nak, ennek az öregedõ, de még
mindig daliás, derék folyóiratnak. Ha jól emlékszem és jól tudom, járt
Párizsban, Londonban, lakott Anvers-ban és lakott bizonyosan másutt is, jól nem
lakott soha.
Georges
Eekhoud harmincéves koráig kiskirály volt, valósággal úgy élhetett és élt, mint
egy Dykgrave. Huszártiszti ruhában csapongott a belga királyi udvar s a
huszárokat illetõ nõk ajkai körül. Ez idõben nyilván csak szerelmes, könnyû,
hazug, kicsi leveleket írhatott s különösen a nevét írhatta le gyakran
váltócskák alá. De, jaj, elmúlt a vagyon, az uniformis, a fiatalság, a
csillogás, mindaz a szép minden, melyet kevesen élvezhetünk e földi életben. És
Georges Eekhoud szépen, bölcsen, sírás nélkül beszegõdött korrektornak valami
nyomdavállalathoz, hírlaphoz, valami ilyesmihez. Régen történt ez, de Georges
Eekhoud talán még ma is korrigálgat, hacsak angol és német fordítóinak és
kiadóinak jóvoltából jobb sorsba nem került. De ez valószínûtlen, mivel ha száz
frankja van együtt, fölveszi a frakkját, s elmegy, eszik összes pénzén egy
elegáns diner-t.
Érdekes,
nagyszerû ember, kár, hogy nem igazán mûvész, hanem csak afféle, mintha a régi
normann hajós dacosan meg akarta volna mutatni, hogy õ a szárazföldön is különb
másnál. Fogta magát, s fõképpen fogta õt az Élet, és Georges Eekhoudból írónak
kellett lenni. Meg is nõsült, gyermekei is születtek, világnézletét is
megváltoztatta néhány százszor, de eredendõ és szedett [!] bûnei kiütöttek
rajta. Ma õ fiatal-öreg, ha meg nem halt azóta a három hónap óta, hogy beszélt
róla nekem egy intimus barátja. Azaz öreg-fiatal, vad, szép, harcos ember, aki
elsõsorban mindenekelõtt, szerelmi téren változott el - mondjuk homlokegyenest.
Nem
ritka, nem följegyeznivaló tünet ez, de egy Eekhoud-egyéniség ritka és
följegyeznivaló. Õ értelmet, sõt mûvészi magyarázatot akar és szinte tud adni
egy szenilis, konzekvens, patológiai eredménynek.
Írásai
közül a Le Cycle patibulaire, az Escal-Vigor és a Mes Communions a
legkedvesebbek nekem. A Mes Communions különösen kedves, furcsa, s e könyv
novelláiból képzelem el, sõt látom legjobban Georges urat. Ez a Georges Eekhoud
- fiziológiai mivoltán túl - egy gõgös anarchista, egy végtelenül élnitudó, a
belsõ élethez értõ úr. Flamand és hellén, aki gyönyörûen ír franciául, s aki
szerencsésen fabrikálja ködös és különös érzéseihez a flamandos és görögös,
sohse-volt francia szavakat. Férfiakhoz vonzódó nõies test-lélek, de aki
csodálatosan tud még ma is és - hiszem - haláláig vonzódni a nõkhöz. Patrióta,
de egy ezerötszáz év elõtt volt, ha volt fajnak, hazának, faji büszkeségnek a
forró prófétája. Csodálatos, mellbevágó, sõt idegbontó, történeteket is mond el
egymásba szeretõ férfiakról, de tud olyan történeteket, ahol férfi és nõ
kénytelenek megszeretni egymást. Úr és gõg az egész ember s a nyomorról, a
bombavetés igazságáról egészen okosan úgy tud beszélni, mint egy õrült.
És
panteista Georges Eekhoud, de nem olyan kolostorosan programosan, stilizáltan,
mint Maeterlinck. A Georges Eekhoud panteizmusa az, hogy valamikor a világ, az
élet, a mindenség, a társadalom, az egész emberiség, minden egy folytonos,
intenzív, boldog nagy szerelem lesz. Bûnös, perverz embereit avval védi, hogy
ezek egy leendõ, isteni emberiség elõre-hátra-visszadobott mártírjai.
Voltaképpen
a Rohan-hercegek fajtájából való ember õ, sõt irodalmi, flamand Dózsa György.
Mert grandseigneur nem lehet s mert elromlott - vagy megjavult? - óbégatva
hívja karjai közé azokat, akiket a mai társadalom eldob. A mottója is az, hogy
igazi nemes, egész emberek csak a társadalom kitagadottjai között élnek.
Amatõr,
mesterkélt, a mai orvosi tudomány szerint nyavalyás, különös, érdekes ember. És
Nietzsche nélkül csinálta meg a maga morálját, mely már nem is amoralitás, de a
kodifikált õrület vagy - némelyek szerint - jövendõ. Õ, aki szavakat és
fogalmakat csinál, miközben robotol s világokat rombol, ennek a századnak egyik
legelõrehaladottabb gyermeke. Egyik novellájában egy koldusleányt úgy csókol
meg, hogy visszafizesse neki mindazt a szenvedést, amit a mai társadalmi rend
szerint az ember szenved. És én, ha nemsokára Brüsszelbe kerülök, meg fogom
csókolni Georges Eekhoud-t, még ha tiltakozik is, és akkor is, ha ennek
hallatára furcsát fognak gondolni rólam ismerõs nõim és férfiaim.
[1908. november]
Ady Endre
|