|
(Strófák)
A
jó Jeremiás prófétát általában kitüntették, akik Magyarországon Mohács óta
magyarok, harcolók és szerencsétlenek. Én is Jeremiásra gondolok, mert
atyafiságot tartok a régi Erdély jeremiádozó, bús, elégedetlen Európa-látta magyarjaival.
„Vedd
el az én kezembõl e harag borának poharát és köszönd azt minden nemzetségekre,
kikhez én téged küldlek.”
„Hogy
igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, melyet én
közikbe bocsátok.”
Ezeket
Jeremiás mondja, Károli Gáspár magyar szavas segítségével mondja, és szépen
mondja. Csak bolondoskodjanak megzavart ellenségeink a fegyver miatt, melyet
közikbe bocsátottunk.
*
Én
is azokhoz tartozom, akik a harag borának poharát ráköszöntötték egy hitvány
generációra. Mert ez az ország, Magyarország, mindig a politikának, a lármás
együgyûségnek országa volt, itt bizony nagy dolog egy intellektuális
forradalom. De megcsinálták, megvan, talán elbukik, talán ér el valami sikert,
s talán jómagam is csináltam egy kicsit ezt a forradalmat.
Bizonyos
az, hogy egy ideák nélkül élõ országra sikerült rábocsátanunk azokat a
veszedelmes ideákat. A francia forradalom azt hirdette, hogy vannak halottak,
akiket nem lehet elégszer megölni. Ez nálunk is, mindenütt és örökre igaz
igazság, de nálunk ez az igazság meg is hízott. Nálunk vannak élõk, akik
halottak, s akiket fölösleges fáradság volna még alaposabban megölni.
Lehet,
hogy a politika s a politika alján a degeneráltság és szegénység megint
elrontja a dolgunkat. Egyelõre az a vidám helyzet, hogy rosszul érzik magukat
Magyarországon azok, akik eddig nagyon jól érezték.
*
Nomina
sunt odiosa - mondta a latin -, s a mi hitünk szerint meg kell nevezni a
személyeket. Istenem, micsoda eredmény példának okáért az, hogy a lantverõ
Mihály poéta nincs. Egy-két tudákos analfabéta, egy-két kicsi gimnazista, az
Akadémia és Kisfaludy-Társaság állítják még, hogy létezik. De nincs, és egy
nagy harc, nagy háború után nagy dolog, ha az elesettek között ilyenek is
vannak. III. Napóleon fia egy ifjú senki volt, de mégis jó volt, hogy elhullott
önmaga és a história számára.
Lantverõ
Mihály (adja Isten, hogy püspök legyen belõle) a Beöthy Zsolt egyik harcos
játékbábuja volt. Beöthy Zsolt õméltósága sejtheti, hogy az õ magyartalan és
gerinctelen irodalmi vezérkedése hova vezetett.
Az
öreg Gyulairól ne essék szó: õ egy forradalmi korszaknak ittfelejtett s
becsületes múmiája. Õ nem akarta belénk fojtani a gondolatot, az új témát, az
új érzést s a szót. Õ jóindulatú volt, s öntudatlan volt a maga
ártalmasságában. Azonban nekik, Jenõnek, Pálnak, Zsoltnak, valamennyinek nincs
közük ahhoz, ami történt.
*
Mert
úgy történt, hogy a magyar szellemi erupció kissé sok lávát öntött ki. Ez a sok
láva még azokat is el találta önteni, akik valamikor valakiknek és
forradalmároknak ígérkeztek. Ez nagyon szomorú dolog, de igazság nincs a
földön, s hogy kívánhatnánk igazságot a forradalmaktól, amelyek alapjában csak
a konok reakció büntetése?
Bizonyos,
hogy soha magyarabbul, bátrabban nem ébredt föl még a sokszor félreismert
magyar géniusz. Bizonyos, hogy - Apáczai Csere, Kazinczy, Kemény Zsigmond és -
mondjuk Arany János korszakai után jött el egy terhesebb, de gyönyörûbb
korszak.
A
politika ellenére és kedvetlenségére Magyarországon olyan intellektuális
kultúra indult, amely méltó volna egy skandináv államhoz.
*
Túlzások
vannak, persze, hogy túlzások is vannak, jönnek divatból, erkölcstelenségbõl,
gyöngeségbõl a valakikhez a senkik, ügyes zsidók (se fajt, se felekezetet nem
értünk), kihasználják avagy kihasználnák ezt az ez idõ szerint még csak
valószínû diadalt. Én jobban utálom õket, mint a régieket, az ügyetlen aggokat,
a jóhiszemû nullákat.
Én
megdöglöm valószínûleg mihamar, s nem láthatom meg, lesz-e jó vége a harcnak?
Most vagy soha, annyi bizonyos, most vagy soha el kell válnia, vajon az irodalom
tényleg jóslója, elõzõje minden társadalmi és politikai megújulásnak?
Nagy,
végzetes bárgyúság volna a magyar társadalomtól, ha nem fogadná el új íróit és
mûvészeit. Jeremiás próféta mondja ezt is: „Nem engedtetek nékem, hanem föl
akartatok engem gerjeszteni a ti kezetek munkájával, a ti veszedelmetekre.”
A Budapesti
Újságírók Egyesületének 1909-ik évi Almanachja
Ady Endre
|