|
Párizs,
február 15.
[Saját tudósítónktól.] Nozière valóban
párizsi, elmés ember és újságíró, de higgye el neki, aki akarja, hogy van egy
elõkelõ, külön asszony-típus: La Femme
Fatale. Így írom én is, három nagy betûvel, mint mai, modern magyar
lírikusok szoktuk és sokan még most is - szokják. Az Athénée-színházban Nozière
nagy asszony-publikum elõtt kedvesen konferált a végzetes, a végzetszerû nõrõl,
de ezzel vége. A fatális nõ francia kitalálmány, szellemes babona, nem is új és
csak annak az új bizonysága, hogy a francia lélek mindörökre romantikus marad.
Különben
nagyon jó, hálás téma: a vizsgálóbíró most készíti pöriratát a Steinheil-ügyben
s Steinheilné érdemén fölül érdekes ma is. Várja egész Párizs, mikor és hogyan
lép az esküdtek elé Félix Faure hírhedt szerelmi gyilkosa, aki, ha csakugyan
igaz, a férjét és anyját már nem akaratlanul s nem szerelemmel ölte meg.
Egyáltalán Párizs szavakat és jelszavakat szeret fölújítani, s az egyik
legdivatosabb ige most: a Femme Fatale.
Hogy
micsoda hazugság Párizsnak és a francia ötlet-piperkõcöknek ez a legújabb
hazugság-felöntése, Noziere elõadása is bizonyítja. Kiváló francia kollégánk az
újságírásban és a jó publikum megszédítésében megteszi elsõ fatális nõnek az
emberiség történetében - Évát. Ezzel a súlyos igazsággal megölte azt az egész
szellemes hazugságot, amelybõl egy konferálásra gyûjtött hálás anyagot. Éva
igazán fatális nõ a Bibliában, a[z] Madách Az ember tragédiájában, mindenütt,
ahol úgy gondoltak reá, mint az Asszonyra. De nem azt jelenti-e ez az Éva
bemártása az ügybe, hogy nincsen külön fatális nõ-típus, de minden nõ -
fatális? Lám, egy francia ötletbõl egy ötletes, de józan megállapítást is
milyen nehéz kihámozni.
Mégiscsak
nagy ember és nagy poéta volt a mi Madách Imrénk, aki röviden és egyszerûen az
Asszonyt magát mutatja föl mint fátumot, mint fatálist - a többi nagy emberi
fátum mellett. Madách is históriai nõket keres ki, de tipifikáltabbakat [!],
igazabbakat, általánosabbakat. Hiszen Kleopátránál, Delilánál, Saloménál Borgia
Lukréciánál, Báthory Erzsébetnél, George Sand-nál, Vajda János Ginájánál csak
élhettek a világon fatálisabb nõk is? Éltek is, élnek is, fognak is még élni,
nem fogja bejegyezni neveiket Klio, mert nem is gyõzné. Minden asszony a Fátum
asszonya valaki vagy valakik részére, minden asszony a férfi fátuma. Nini, hogy
szegényedik, rongyolódik egyre jobban le ez a bizonyos párizsi ötlet: már
görögül, magyarul, sõt talán tatárul is megírták: férfi sorsa a nõ.
La
Femme Fatale, valóban csak szamár poéta vagy számító, divatos conférencier
mondhat ilyet - ma már. Baudelaire még írhatta volna, Nozière még
fölolvashatja, de ma már - hajh-hajh - nagyon megokosodtunk. Még csak nem is az
asszonyt tartjuk fátumnak, hanem azt a természeti parancsot, hogy a férfinak kell a nõ. Szóval - akármit beszélnek a
feministák - a nõnek minden értéke és - fatalitása is természetesen a férfiban
van. Csakhogy persze így, s ez értelemben aligha lehetne az Athénée vegyes
asszonytársasága elõtt kellõ hatással konferálni.
Steinheilné,
ez a bizonyos beteg, hiperhisztériás Steinheilné, miért volna ez fatálisabb nõ
másnál. Kevesebb szerencsével egy auvergne-i zsákhordó veszi el, akire mos,
akinek õ ma is békésen fõzne, s aki hálából minden este eldöngetné õnagyságát.
Íme, a La Femme Fatale népszerû
magyarázata, megoldása s tudományos igazsága. És emellett Madame Steinheil nem
volna kevésbé fatális nõ, mint így, csak éppen Párizs nem ismerné. De istenem,
elég az az üdvösséghez, élethez és lényeghez, hogy az embert Párizs vagy
Budapest ismeri?
Pesti Napló 1909.
február 17.
A. E.
|