|
Párizs,
február hónap
[Saját levelezõnktõl.] Az asszonyok, a
párizsi asszonyok, a legveszedelmesebbek, ti., akik írnak, nagy dolgot
forralnak Párizs és Franciaország számára. Ha Richelieu Akadémiája, sõt a
Goncourt-Akadémia is, rideg az asszonyokkal szemben, hát õk csinálnak maguknak
egy Akadémiát. Írhatom, állíthatom, hogy értesüléseim nagyon megbízhatóak:
Párizsban rövid idõn belül megcsinálják a nõ-írók Akadémiáját. Micsoda
különbség is van a frank-gall-latin-kelta és az angol-szász-ír nõk között. Az
angol asszony a szavazati jogáért, a parlamentért zilálja, töri, s kacagtatja
ki magát, a francia nõ Akadémiát akar. Az angol nõ rossz regényeket ír, mikor
ír, de a pódiumon olyan pompásan hazudik a népnek, mint egy francia
férfi-demagóg. A francia nõ a csacsogáson fölül még nem vitte, a parlamentet
még a karzatról se szereti, de irodalomban, mûvészetben követeli az
egyenjogúságot. És valljuk be, valljam be én is sok joggal, mert például a
francia írónõk ma határozottan többek, újabbak, jobbak, mint a férfiak. Nekem
tetszik ez az arisztokrata feminizmus, a francia nõké, akik legelõször is
intellektuális és mûvészi kultúrában akarnak gyõzedelmeskedni a férfiak fölött.
Talán Marx megfordul a sírjában néhányszor, de ki meri állítani, hogy az angol
nõk ambíciója: a parlamentbe-jutás emberibb és haladás-szolgálóbb, mint a
francia nõké?
*
Csakugyan
igazuk lesz azoknak, akik szerint a párizsi nõhöz hasonló már élt valamikor.
Régen-régen, a régi görög kultúra leánya volt, Kréta szigetén élt,
szeretkezett, mûvészkedett és filozofált. Nem volt riválisa a férfinak, de sok
tekintetben és sok-sok küzdõ-téren fölül tudta múlni. A ruhát, az ékszert, a
rózsás hangulatot, a tetszést, nyilván õk is úgy szerették mint a párizsi nõ. A
csókot is bizonyosan nyíltabban óhajtották, mint a mai északi germán és orosz-szláv
feminista nõk. De nem bánták azt se, ha szeretkezésük nem meddõ, s a gyermeket
szerették legalább is úgy, mint akármelyik hiúságukat. Lehet, hogy az északi
germán asszony csinálja meg a leendõ asszony-típust, de ezek a leendõ nõk majd
könnyezve fognak szobrot emelni a párizsi s a pár ezer évvel még régibb krétai
nõnek.
*
Lehetetlen
viszont meg nem látni, hogy a nyakunkon ülnek, de nem mint Kleopátra az
Antoniusén. Hanem igenis jönnek, jönnek és ha megvannak a maguk speciális
asszony-fiziológiai akadályaik, de a mi bajaink is szaporodnak. A férfi-erõk
kihasználtak, a férfi-idegek asszonyosabbak, a férfi-csábok egyre kevésbé
csábítók. Egy párizsi asszony-revü nagy-bátran már most megjósolja, ami kissé
messze van még: õk lesznek a teremtés urai. Õk, az asszonyok, akik itt így, ott
úgy, amott amúgy, de mindenütt ellenünk nyomulnak elõ. Húshagyó kedden, holnap,
nem csodálkoznám, ha a vásárcsarnoki királynõ dísz-hintójáról sajnálva nézne
minden férfira. Csak az a mi szerencsénk, férfiaké, hogy a vásárcsarnoki kisasszonyok
még sokáig nem érnek el, amihez pár ezer nõ már eljutott: a mi
megismerésünkhöz.
Pesti Napló 1909.
február 25.
A. E.
|