|
Párizs,
február 25.
[Saját levelezõnktõl.] Adrienne-nek, a
takarítónõmnek meghalt az ura, s egyetlen fiát, a kilencéves Andrét valahova be
kellett dugnia, mint nálunk mondják, a protekció fejlõdött, gazdag
tolvajnyelvén. Franciaországban kevés a protestáns, de az Adrienne néhai férje
véletlenül eretnek kálvinista volt, s kálvinista az André gyerek is. Sikerült a
dolog, s egy délután eljött az Adrienne fiáért egy komoly, kedves, szép,
tiszta, de kissé nagyképû, nem öreg, kenetes ember. Csoda volt az nékem, amikor
egy jó félóráig diskurálva, rágondoltam az eltávozott úrra s azokra, amiket beszéltünk.
Kálvinista
vagyok, s a predestináción kívül mit se tartottam meg a vallásomból, de mint
életfelfogás, mint lélek-idomító szisztéma ma is erõsen érdekel a kálvinizmus.
Nos, hebegve, talán minden modern szociológus kacajára ki kell mondanom, hogy a
vallás nem tréfa-dolog. Ez a teológiát végzett árvaház-gondnok, ez a francia
kálvinista prédikátor nem hasonlított egyetlen francia ismerõsömhöz sem.
Ellenben ez a Párizs mellett, Neuillyben, pásztorkodó francia úr nekem egy
sereg debreceni s erdélyi kálvinista Timotheust juttatott az eszembe. Csak
éppen, hogy franciául beszélt, de nem volt francia, s a francia beszédje is
valami francia Károli Gáspár-féle nyelv volt. Sokat gondolok e nemes, kenetes,
ünnepies gesztusú férfiúra azóta is és az a hitem, hogy Franciaországból sohase
lett volna forradalmi ország, ha a hugenották meghódítják.
*
Duncan
kisasszony meztelen lábaival, szemrevaló tanítványocskáival s ügyes
reklámjaival ez idõ szerint Párizs egyik legérdekesebb érdekessége. Csak néha
és kevés embernek sikerül, hogy, ha nem Párizsban kezdte a szélhámoskodást vagy
becsületes harcát a hírességért, végül Párizsban is diadalra jusson. Wagner
Richardtól Straussig és Kubelikig s Dusétól Duncanig mégis sikerült ez aránylag
sokaknak. Mivelhogy a világ egy nagy falu; mint banálisan, gyakran, de igazán
mondják, s Párizs pláne, különösen félrevezethetõ, illetve helyrevezethetõ
tipikus, nagy falu.
Duncan
kisasszony, ha talán ravasz, számító missz is, de megérdemli, hogy a sok
szélhámos híresség mellett õmaga is divatos híresség legyen. Egyébként igazi
megelégedéssel láttam a Bois-ban saját automobilján kocsikázni már vagy két
esetben. Az automobil fényes, elektromos, s Duncan kisasszonynak nincs ilyenkor
férfi-útitársa, de mindig egy másik, újra egy másik táncpapnõ-jelöltje a
kísérõ. Szerencsés Vesta-fõpapnõ ez a Duncan Izidora kisasszony s Párizs ma, ha
nem is tud úgy táncolni, mint õ táncol, de úgy táncol, ahogy õ fütyül.
*
Micsoda
magyar kolónia van itt Párizsban, el se tudná képzelni a szolid magyar
filiszter. Nekem mondta egyszer egy párizsi rendõrbiztos, hogy õk, rendõrök
körülbelül hatezer Párizsban élõ magyarról tudnak, de kétezerötszázzal
különösen törõdniök kell. Nem, nem, ez nem fajta-gyalázás, minden fajtából a
legegzaltáltabbak, legfurcsábbak kerülnek ki az idegenbe. Nem igaz az, hogy a
magyarok csak kompromittálni tudják a magyarságot, ha külföldön vannak. De igaz
az, hogy a magyarok egy jó hányada olyan hunn[!] erényekkel akar és tud
ragyogni a külföldön, amelyek bosszantóak. Ördögöt, egy csaló amerikai nem
kompromittálja egész Amerikát s az angol Angolországot. De most megint egy
elõkelõ klubban baj történt egy magyar úrral, akinek a nevét elhallgatom most.
Ez az úr kártyázott, s hibák estek a kártya körül. De ez az úr lehetett volna
orosz, lengyel vagy akármi más, mint ahogy sokszor volt is. Kártyás magyarok
Párizsban, hiszen ez nem is olyan nagy dolog, mikor kártyás magyarok mindenütt
találtatnak, ahol magyarok élnek.
Pesti Napló 1909.
február 28.
A. E.
|