|
(A komprimált élet -
A Riviéra és készülő Riviérák - Vendégek a kutyaversenyen - Ünnepek és
nevek - Jachtok, szomorúság és morál)
Monte-Carlo,
március 15.
[Saját levelezõnktõl.] Diogenész óta
bölcsek vagy bolondok sokféle páholyból próbálták nézni a világ folyását, az
életet, melyet pedig csak élni volna szabad. Dalou, a szobrász, ha ugyan õ
mondta, azt mondta, hogy az életet Párizsban az omnibuszok tetejérõl, az
imperiálról lehet legjobban látni. Én már vagy hat esztendõ óta vallom, hogy az
ember szálljon be szépen egy Monte-Carlo-i hotelbe december és április között.
Nyissa ki a szemét, kóborogjon, lesse meg az embereket, akik itt típusokban
jelentkeznek, s az életet, mely utálatosan emberi és komprimált.
Igazán,
ember- és élet-stúdium számára sokkal becsesebb vagy nyolc-tíz esztendõ óta a
Riviéra. Mióta tudniillik egészen elközönségesedett, szinte Abbáziánál s
Velencénél is lejjebb szállott. Taormina és Korfu után most már nem csupán
Egyiptom vonja el a Riviéráról a ritkán érdekes túlgazdagokat. Amerikának
megvan a maga saját Riviérája. Krimben pedig most készül egy kelet-európai
Riviéra. Párizsban már majdnem egészen együtt van az a sok millió, mellyel egy
részvénytársaság az orosz Riviérát fogja megcsinálni.
Viszont
a francia és olasz Riviéra most nagyszerû színpadja csak igazán a mai
életkomédiának. Megmaradtak a hercegek, hercegnõk is, de szerephez jutottak az
isteni demokrácia minden képviselõi, a népség, katonaság is. Minap a
kutyaversenyen a monacói fejedelem díszpódiumán egy angol királyi hercegnõ
mellett ott volt Lónyay grófné, Stefánia fõhercegnõ az urával, Stern bankár,
Henry Rothschild, egy pocakos, paraszt monacói államférfiú. Még voltak ott
többen is, furcsábbak is, nagyon jól megfértek egymás mellett, s körülöttük
vidáman éljenzett, tapsolt a nép az elõkelõségeknek s a gyõztes ebeknek.
Különben
ünnep ünnepet ér, az idõ, ha hûvös is, de napos, s akik unatkoznak, teszik
magukat, hogy jaj beh jól mulatnak. Volt egy virágos kocsi-korzónk, sok
lelketlen operaelõadásunk, s tegnapelõtt még bálunk is. Mivel pedig
Monte-Carlónak a jövendõ generációt is nevelnie kell, tegnap nagy jelmezes
verseny volt - a gyermekek számára. A nagy hotelekben, Hermitage-ban,
Continentalban, Metropole-ban mesés diner-ek s házibálok.
Mindenki
itt van, azaz hogy minden mai társadalmi fajta itt van, fõképpen itt vannak és
sokan vannak azok, akik az élettel hadilábon állanak. Hiszen itt van, majdnem
mindig itt van III. Napóleon özvegye, Eugenia, az ex-császárné. De a Riviérára,
egy csöndes villába szokott leszökni dolgozni Anatole France is, s az öreg
Rodin se tudja megállni, hogy le ne nézzen olykor Monte-Carlóba. Annyi itt a
nõ, a nõ-pour-nõ, kiket Rodin nagyon kedvel, akiknek mellékesen elég rossz
dolguk van, mert sokan vannak, nagy a konkurrencia. Azután hirtelenében még
néhány név: Björnson, Marinetti, az olasz poéta, D’Annunzio esküdt ellensége,
Daudet özvegye és még sokan. S ahogy itt volt három év elõtt Gapon, a hírhedt
pópa, itt lehetne Azev is, talán itt is van, ha csakugyan nem õ vele tettek
igazságot a forradalmárok. Hiszen itt mindenki elélhet, s ha Gorkijnak hívják,
választ egy szürkébb nevet, s ha például Budapestrõl Zsalud Edeként menekült,
itt, - no nem árulom el milyen névvel vegyülhet el Európa és Amerika
legvegyesebb, legjellemzõbb társaságába.
A
monacói kikötõben nyolc-tíz drága jacht révedez állandóan. Egyik, egy amerikai
nagyon-milliomosé, estétõl hajnalig fényesen ki van világítva. Szól olykor a
zene is rajta, azaz benne, s elektromos csónakok hozzák-viszik a vendégeket.
Körülbelül
ez az omnibusz, melynek emeletérõl a mai életet legjobban lehet látni.
Gyöngeség, pénz-tirannizmus, kevés kultúra, sok cifraság, betegség, elpuhultság
s tiltakozás az ellen a morál ellen, melynek mindez - eredménye. Ez az
imperiál, honnan legtöbbet, legjobban lehet látni s hol az ember maga is
bölccsé vagy bolonddá lesz a látottaktól.
Pesti Napló 1909.
március 19.
A. E.
|