|
Párizs,
április 24.
[Saját levelezõnktõl.] Persze, hogy
Németország nagy és kis nacionalista lapjai látják már a rothadt Franciaország
forradalmi elpusztulását. Látszólag nem is rossz próféták ezek a lapok s
örvendezõ tudósítóik, akik mindazonáltal vígan élnek Párizsban. Bizony-bizony
itt bajok vannak, s nem hiába mondta, ha mondta, a minap Clemenceau
miniszterelnök:
-
Szeretnék már megbukni, hogy megírhassam az emlékirataimat, melyeket nem tesz
az ablakába a demokrácia.
Lehet,
hogy csak ráfogták Clemenceau-ra ezt a semmiképpen sem elõkelõ, bár
Clemenceau-hoz illõ elszólást. Nem a demokrácia csinálta a bajt, ezt
Clemenceau-nak illenék, illik legjobban tudnia. Egy okos francia publicista már
hetven évvel ezelõtt megírta, hogy Franciaország sohase õszintén az, ami. Mikor
egész Franciaország köztársasági, jön egy ügyes úr, s mindenható császárrá
koronáztatja magát. És mikor országot adna Franciaország egy keménykezû
monarcháért, mint III. Richárd egy lóért, kikiáltják a republikát.
Ez
a hazugság, ez a kettõs hazugság bosszulta meg magát Franciaországban minden új
régime-nél. Ez a harmadik köztársaság annyira nem köztársaság, mint I. Napóleon
konzulsága alatt nem volt az. Csoda-e, ha egyformán utálják a royalisták,
napóleonisták és - forradalmi szocialisták? Császár vagy király helyett
fejedelmévé az ostoba, gõgös és Franciaországban rest pénzt, a Pénzt koronázta
a harmadik köztársaság!
Mindent
a Pénz csinál: minisztereket, hivatalokat, értelmi vagy érzelmi mozgalmakat
egyaránt. Köztársasági elnök lehet itt csupán az ember pénz nélkül, mert ti. a
köztársasági elnök nem számít.
Azután
a tömegek kedvére és megszédítésére van az ováció és a prehisztorikus
radikalizmus. Mikor minden kötél szakad, minden nepotizmus kiderülõben, minden
panama bûzleni kezd, jön a papüldözés. Hiszen rendben van, Rómával, az
Egyházzal s a papokkal le kellett végre számolni, de ez csak nem üdve egy
nemzet-társadalomnak? Mindenrendû alkalmazottjait Európában és Amerikában
Franciaország fizeti a legrosszabbul. A lelki és közgazdasági kontrasztok itt
beszélnek legélesebben, lármásabban, mint az Unióban, ahol nomád indiánok,
gyülevész iparlovagok, trösztfejedelmek s nagy intellektuelek élnek együtt.
DE
mégse lesz forradalom, még akkor se, ha Clemenceau maga hirdetné, hogy
forradalom lesz. Minden megérett itt egy a XVI. Lajost lenyakazó forradalomnál
is rettenetesebb forradalomra. De forradalom mégsem lesz mostanában, akárhogyan
jósolgatják a német nacionalista lapok.
Franciország
ugyan meglepte a XVIII-ik század végén önmagát és a világot egy nagy
forradalommal. Ezt nem fogja azonban még egyszer megcsinálni, egyszerûen azért,
mert a postakocsik helyett gyorsvonatok vannak ma, s még a dróttalan távírót is
kitalálták. Holnap pedig már komoly kormányozható léghajók szelik a levegõt, s
a nemzetek életösztöne erõsebb, mint valaha.
Ha
Németország nem szaporodna, nem feketedne, nem fegyverkezne, talán
Franciaország megcsinálná az új, nagy forradalmat. De egyedül áll, kissé
romlottan, megfogyottan és pénzére nagyon vigyázva a mai nemzetek között. Van
már minisztere, ki a vagyontalanok részesedési jogát hirdeti a tõke és a munka
együttes gyümölcsébõl, de az új Franciaországhoz hiányzik - egy más Európa. Egy
más Európa, germán-szláv, barbár probléma, keleti kérdés, nemzetiségi vágyak
nélkül! Egy más Európa, ahol már összegyûlt legalábbis annyi vagyon, mint
Franciaországban. Egy más Európa, ahol a kultúra már olyan sok, hogy sokallva
más kultúrát akarnak a helyébe.
Európa
(most már Amerika, Ázsia, sõt Afrika is) kényszeríti Franciaországot, hogy ne
lovagolja el magát.
Tehát
egyelõre nem lesz itt forradalom, s nem születik meg a kommunista állam.
Szaporítják a rendõrséget, gazdagítják a militarizmust, korrigálják a
tengerészetet. Az azután más kérdés, hogy a köztársaság hosszú életû lesz-e,
vagy jön helyébe egy - koronás köztársaság.
Európa
nyugodt lehet: Franciaországban úr a Pénz, s ez az úr sokkal konzervatívabb,
mint egy Habsburg-császár-király.
Pesti Napló 1908.
április 28.
A. E.
|