|
Párizs,
május 23.
[Saját tudósítónktól.] Franciaország új
skandalumáról, a francia Latkóczy-ügyrõl, a Marix-afférról nem akarok
felesleges reportot írni. A Marix-féle szenzációk befutják huszonnégy óra alatt
a világot, s a legtisztább, legnaivabb emberek is lehajtják a fejüket. Bûnben
fogantatott, bûntõl fogantatott a mi egész mai kultúránk, mikor Párizzsal már
Tokió is versenyez. Japán kijáró politikusai, a kínai mandarinok, a porosz
kamarilla-szolgák, a francia panamisták, a magyar iparlovagok, a török
baksishõsök csak nüánszokkal különböznek. Valamiképpen ugyanaz a species: az
olasz kamorra-ember, az Unió tröszt-politikusa, a tolvaj dán miniszter s az
orosz potentát, aki majdnem mindig lop. Vagy hamisak az erkölcseink, vagy pedig
úgy áll a dolog, hogy tolvaj és csaló társadalmunk oszlopainak nagy hányada.
De
nem ez a kétségbeesett, banális töprengés a célja ennek a levélnek, de egy
sokkal nagyobb dolog. Néhány tisztességes, bölcs ember külön megbeszélés nélkül
egyszerre olyan problémát ad fel a világnak, mely minden országok Polónyiait
okvetlenül szíven találja. Arról van szó, ami talán éppen otthon,
Magyarországon találja magával szemben a hazug lovagiasság és tisztesség egész
arzenálját. Arról van szó, hogy az általános piszokból csak a teljes fórum-élet ránthatná ki a mai
civilizációt. A tanácsadó bölcsek így formulázzák meg az õ tanácsukat:
csináljunk modern Athént a mai fórumból.
Sokakra
szörnyûséges valamit jelent ez, mert ennek az az értelme, hogy minden ember egész életéhez joga legyen a
nyilvánosságnak. Tehát szabad legyen kutatni minden szereplõ ember életében -
családon kívül és családon belül. Mivel pedig a modern athéni fórum: a hírlap,
tehát a hírlapnak adassék meg minden jog az emberi egzisztenciák
megvilágítására. Magam is bevallom, hogy ennél forradalmibb gondolatot, azaz
ötletet - és az ötlet mindig veszélyesebb a gondolatnál - nem termett a két
utolsó század. Hogy ti. szabad legyen megírni, hogy X. Y. miniszter mibõl
költhet ötször annyit, mint amennyi a jövedelme. Szabad legyen megírni, ha a
szoknya, a pénz, az alkov, vagy az intimus iroda direkciót szabnak olyan ügy
számára, mely milliók érdekébe vág. S ha Amerikában a lapok megírják, hogy
melyik milliomos hölgy kivel szokott flörtölni, nálunk is legyen világosság. De
több világosság, mint Amerikában, teljes
világosság, tudjunk egymásról mindent, mindent.
Utópia
ez, de mégis szép utópia s a legszociálisabb gondolat, mióta az emberi
társadalom él. Aki ember és emberi társadalomban akar maradni, annak ne legyen
titkolni valója. Hiszen a modern ember-társadalom minden tagja száz és
százmillió társa bõrére cselekszik, mikor akármit is csinál. Egy ravasz,
jogtalan, titkos üzlet, egy házasságtörés, egy nyavalyásan nemzett gyermek és
ezer más - valamennyiünk dolga, kik élünk és társadalomban élünk.
Nyilvánvaló,
hogy az egyéniség, az ember-egyén joga ellen lázadóbb és lázítóbb gondolat még
nem született. Plátó se gondolt ennyit, és Plátó óta senki se gondolt, eszelt
ki még ennyi tirannikus hatalmat - a társadalom számára. Pedig ha
végiggondoljuk a társadalom mivoltát, ez a legtermészetesebb konzekvencia lesz
azonnal. Ha a társadalom a fontos s nem az egyén, akkor az egyén adja át egész
valóját a társadalom napsütésének.
No,
nem kell megijedni: ez afféle eltévedt ötlet csak, mely belehullott a
jövendõbõl a jelenbe. A mai beteg, titkosan szennyes ember ne rémüljön meg: ez
csak a jövendõ muzsikája. De majdnem bizonyos, hogy ez az utópia pár század
múlva valóság lesz, mert muszáj gondolat. Addig azonban még nyugodtan
követelhetjük az egyéni és családi élet százszor szent szentségét.
Pesti Napló 1909.
május 26.
Ady Endre
|