|
Párizs,
június hó.
Nagy
kultúra, avagy hanyatló, beteg kultúra-e az olyan, mint a Párizsé, melyet immár
az asszonyhatás teljesen befogott? No, lám, ezúttal is könnyebb kérdezni, mint
válaszolni, mert hiszen Franciaország mindig asszonyos ország volt. Hiszen ez a
sorvadva is pazar életû ország akkor is térdelt a nõk elõtt, amikor
életvidámsága a tobzódó erõbõl fakadt.
Ez
a szent Genovévák, Jeanne d’Arcok, a híres Medicis-asszonyok, a Lucile-ek, a
Corday Sarolták országa. És a Sévignéké, a Stäel asszonyoké és végtelen
légiójáé a nagy hatású asszonyoknak. És itt élt Madame Pompadour, korának
legszebb és legimádottabb némbere, és itt emelte oltárra a józan Ész nevében és
személyesítõjeként a meztelen nõt a francia forradalom.
Az
emberek pedig Párizsban most a Palais de Bagatelle-be s a Tuileriák kertjének
pavillonjába járnak szép asszonyokat csodálni. Nõi portrék pompás sokasága mind
a két tárlaton, régi, nagyszerû, jeles vagy gyönyörû arcok, elõttük tolongnak
Párizs eleven asszonyszépei. Micsoda megható és szomorúan szép, gyáva
meghunyászkodás, álmélkodás és hódolat ez az asszonyok, az asszony elõtt.
Párizs nem termette meg azt a feminista nõtípust, mely az északi germánoké, sem
az orosz nihilista nõk típusát. Párizs, Franciaország agyontáplálta, agyonmívelte
a nõt, olyan pompával és hódolattal vette körül, hogy ma már a rajongó nõ nem
tud akarni s nem vágyik semmi harcra. Harci keserûségek helyett: édes illatok
és ízek a párizsi, a francia nõ vágya és akarata. Ellen Keyt, aki a minap itt
járt s aki elõadására kapott óriási közönséget, mert Párizsnak mindenre kerül
óriási közönsége, a nõk, akik meghallgatták, illedelmesen, titokban kinevették.
Érdekes,
hogy milyen kegyetlen sorsa van Párizsban az olyan nõnek, akinek nem elég az
imádtatás. Például a nõi írókat, nõmûvészeket, akik férfias gõggel és
talentummal állanak ki a placcra, jobban ütik, mint a férfi-konkurrenseket.
Egyik
párizsi lap most ankétet rendez, melyik tizenkét nõ a legjelesebb francia nõ.
Maga a lap sorolja fel azokat, akik közül választani lehet, s szerfölött
jellemzõ, hogy Suzanne Despres sincs közöttük. Aki csak valaki a nõk között,
erõs, férfiasan valaki, annak nincs része és jussa Párizs asszonytiszteletében.
Nagy
kultúra, hanyatló kultúra, a római császárság hagyománya, gall vagy kelta ösztön
ez a különös, ellentmondó, beteges asszony-kultusz? Újra egy kérdés, melyre
válaszolni nehéz, s újra egy válasz, mely megállapítás: Párizs nemcsak
Ville-Lumière, de Asszony-város is.
Pesti Napló 1909.
június 18.
Ady Endre
|