Magyarországon
sem igazi szerelembõl s nem igazi szerelemmel szerették egymást, de
Magyarországon sem élhettek egymás nélkül soha, de soha. De azért véletlenül se
tessék valakinek azt hinni, hogy az Akadémiának van igaza az Irodalom és Politika
szerelmi viszonyáról eszközölt ítéletében. Az Irodalom csinált már politikát
ebben az országban, de a Politika három-négy mandátumon kívül mitsem adott az
Irodalomnak. Nem igaz, hogy egymásnak vannak teremtve, de igaz, hogy vaktában
avagy szándékkal össze-összetalálkoznak.
Gondolkoztak-e
már önök arról, hogy mi a csoda (fenét szeretne az ember írni) hozta divatba
legújabb idõkben az irodalmat? Egy bizonyos: nem az irodalom tette divatossá és
kapóssá magát, mint ahogy érthetõ is ez egy országban, ahol magyarul is sok az
analfabéta, s még többen vannak azok, akik nem is magyarul - analfabéták.
Megint találkoztak: Irodalom-kisasszony s Polotika-ficsúr (Politikus, hogy
grammatikával összeilleszthetõbb legyen), és ezért a lárma.
Önök
persze hamaros válasszal azt fogják válaszolni, hogy ugye milyen nagy Don Juan
a politika (vagy ragaszkodjunk a modern költõk nagybetûs túlzásaihoz:
Politika), ha az irodalom tõle igazodik? Önöknek igazuk van: a politika, avagy
Politika nagyon nagy dolog, mert nyomorék kifejezése egy-egy ország szociális
és kulturális örömének vagy kínlódásának. Nem lehet más, csak nagyon
közönséges, nagyon piszkos, nagyon érthetõ valami, amirõl beszélgethetünk
bárhol, bármikor a legellenkezõbb emberek.
Sehol
sincs sokkal jobban, Angolországban sem, melyet szeretnének félmûvelt s egészen
úri politikus urak Magyarország politikai ideáljává tenni. A politika éppen
olyan szép, hasznos, közönséges, általános és piszkos ott, ahol Stuart Máriát
testileg megrövidítették, s ahol Cromwell élt, mint a Dantonok és Marat-k
hazájában. Avagy mint abban az országban, ahol Szilágyi Mihály csak egy
jég-puccsal csinálhatott királyt egy Mátyásból, egy nagy reneszánsz emberbõl,
de aki a Borgiákat is értette, s el tudta börtönözni azt, aki királyt csinált
belõle.
*
Furcsák
és talán rapszodikusak ezek a mondások, olykor pláne önkényesek, de az ilyen
mondások szoktak ráhibázni az igazságra. Janus Pannonius avagy Mátyás
akármelyik fogadott skriblere mélységesen lenézhette, s majdnem bizonyosan
lenézte a politikát. És nekik se volt több szerencséjük, mint ma élõ
utódaiknak, akik utálni szintén tudnak, de mint elõdjeik, érzik, hogy abból
élnek, amit - utálnak.
Például
(hogy messze ne menjünk, s itthon maradjunk) ebben az országban rettenetes
földrengés volt. Nagyobb, végzetesebb, mint a kalabriai, s több házat döntött
le, mint Messzinában. Egész Magyarország arculatja különössé, mássá vált, mert
a régi emberek tetemeivel új Kinizsiek ropják a lakodalmi táncot. A nagy Don
Juan, a gyõzedelmes politika, a legtisztességesebb asszonyok fejét is
elcsavarta. S e pillanatban, amikor már mindenki meghódolt, elõállott Don Juan
régi, harcos ideálja: az Irodalom. Minden és mindenki megadta már magát, tehát
természetes, hogy az Irodalom (avagy kis i-vel, akinek ez így jobban tetszik)
hisztériásan s mégis egészen komolyan nemet mondott. Vak, aki nem látja, hogy
Magyarországon ma az igazi irodalom szándéktalanul, tervtelenül is kénytelen a
Politika ellen dolgozni. Talán kicsi szó ez: dolgozni, de tüntetni, harcolni,
esetleg elvérezni, de halálos végben is gyõzedelmeskedni. Don Juan, a Politika,
aki néhány ezer év óta udvarol az Irodalomnak, soha ilyen kudarcot nem vallott.
Ma Magyarországon olvasnak emberek, akik soha világéletükben ezt a
magyartalanságot el nem követték, s vannak írók, akik jobban érdeklik az
embereket, mint sok-sok befolyástalan képviselõ.
*
És
aki nem hiszi el, hogy ez majdnem szóról szóra, sõt meg nem írott és
elfelejtett szavaiban is igaz, az megérdemli a - Politikát. Egész új irodalmunk
elõtte jár egy nagy szociális fölfordulásnak, egy újnak és egy kicsit másnak,
mint a másik volt.
Itt,
Magyarországon, bajok vannak, de örvendetes bajok: az emberek megutálták a
politizáló Magyarországot. Csak egy véletlen szerencséjû, szarvaktól véletlen
csodából mentesült férj foghatja föl ezt az örömöt a maga mivoltában. Minden
kultúrás magyar ember öröme ez, s talán legnagyobb stációnk a Nyugat és a
kultúra követésében, hogy végre mi, magyarok, se politizálunk - mindig.
Az
Irodalom újra régi, kipróbált kacér fegyveréhez nyúlt: a demonstrált undorhoz.
Nem esküszünk meg, hogy végül nem adja-e meg magát, de ennek a mai politikának
- nem.
Ördög
tudja, hogy ez idõs Európában mi minden történhetik és fog történni.
Nyilvánvaló, hogy még falusi, magyar önteltséggel se mondhatunk ez idõ szerint
magunkról s a magyarságról jóslást, jövendõt. De gyönyörûeket lehet képzelni,
hinni, aki látja azt, hogy Magyarországon kezd kimúlni a Politika.
Magyarországon, amelyet a Politika tett szerencsétlenné, s amely elõször fordít
hátat ennek a léha Don Juannak.
FM 1909. június 20.
(A.)
|